Kikívánkozott belőlem

A klímavédelem nem generációs ügy!

és ne is tegyük azzá

2019. december 12. - Kikívánkozott belőlem

Ezt a bejegyzést már régóta elkezdtem írni, de aztán vázlatként élte vidám életét, máig. (a címen kívül mindent törölhettem is, mert már nem aktuális) Azért posztolom mégis, mert a Time címlap nagyon kiakasztott. És nem, nem az a bajom, hogy Greta Thunberg az év embere, hiszen tényleg nagyon sokat segített a környezetvédőknek, a fenntartható fejlődésért munkálkodóknak: míg eddig inkább kinevettek minket, a segítségével a társadalmi támogatás érezhetővé vált, s láss csodát, még az Európai Parlament is klímavészhelyzetet hirdetett, az Európai Bizottság pedig bejelentette az Európai Zöld Megállapodást. Szóval nagyon nagy köszönet száll neki innen is!

Nem a választott emberrel, hanem a hozzá társított szlogennel van gondom: a fiatalság ereje. Nem, nem a fiatalság erejéről van szó, hiába hallhatjuk mindenhonnan a hasonló szövegeket, mint: Klímasztrájk: a legfiatalabb tüntetés, Az idős emberek nem érthetik, A fiatalok vigyáznak a bolygónkra; bár a csapból is ez folyik, attól még nem lesz igaz. Nem a fiatalság ereje, hanem a társadalmi, civil erő mutatkozott meg, az, hogy nem kell követnünk a nagypolitika szabályait, nem kell betagozódnunk, hanem lehet egyértelműen, minden köntörfalazás nélkül is beszélni, sőt, úgy érdemes.

Mi, hétköznapi emberek tehát nem vagyunk tehetetlenek, pláne, ha összefogunk, azonban nagyon könnyű minket megosztani. Dühös vagyok a Time magazinra, mert Greta Thunberg ellenében pont ezt tette, ráadásul az őt éltető címlapon. Greta ugyanis nem a fiatalság erejét mutatta meg, hanem a társadalmunk, a civilek erejét, azt, hogy bárki tehet egy szebb világért, nemcsak helyi szinten, hanem ha kitartunk és jól csináljuk, a nagypolitika is meghallja a hangunkat.

A szebb jövőért mindenki tehet, s aki már tesz is, annak köszönet!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kikivankozottbelolem.blog.hu/api/trackback/id/tr9915191800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.12.13. 16:58:51

A klímhisztizés a háttérhatalom új szemfényvesztése, a kisemberek csak nevetnek az ilyesmin.

Szabványok 2019.12.13. 17:21:27

Az öregek már voltak fiatalok, értik a fiatalok szüklátokörü, "majdénmegmondomatutit" hozzáállását. Ök is ilyenek voltak 50 évvel ezelőtt, de közben rájöttek, a világ nem egyszerű, a problémák összetettek, mindennek sok oldala, előnye/hátránya van.
Taktikailag is tapasztalatlanok a fiatalok, nem véletlen, hogy a politikusok későn érnek. Hogy lehet úgy kérni, hogy lehülyézéssel indítanak? Ha kedves(!) fiatalok kérnék, hogy tegyek valamit értük, ha érvelnek, számokkal, alternativákkal, akkor pozitívan állnánk mi is hozzá. De így? Hogy eltorzult arccal a képekben üvöltik, hogy "gyilkos"? Na, erre az én reakciók is az, hogy kapdbe!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.12.13. 17:53:47

A klímahiszti, a Hello Boomer provokációk egy tőről fakadnak. Ezeket a szervezett kampányokat valakik valahol kitalálták..A kínai kulturális forradalomhoz tudnám hasonlítani, csak itt célpontok: az idősek és általánosságban és a fehér férfi ..

John Nethem 2019.12.13. 20:21:14

40 éve még a "JÖN A JÉGKORSZAK" főcímoldala volt a TIME magazinnak..
Aztán ugye megfordult már ott HITLER, SZTÁLIN, HRUSCSOV, KHOMEINI, TENG HSZIAO-PING, Angela Merkel egy elfuserált alulnézetből......
listdose.co/top-10-despised-people-that-made-it-to-time-cover/
i.kym-cdn.com/entries/icons/original/000/021/785/time-covers.jpg

Személy szerint csak sajnálni lehet ezt a svéd lányt, hogy így kihasználják a ZÖLDbe csomagolt vörösök....

Amit látni: HISZTI már van, de épeszű javaslat még semmi.
Mindenki másokra mutogat, holott éppen a hisztisek elkezdhetnék az ÖNKORLÁTOZÁST: az árammal, a ruházattal, az élelemmel, a fűtéssel, a vízzel, a közlekedéssel...

Álságos az egész, és nem szól másról, mint a hatalom birtoklásának megszerzéséről...
Mert amint a birtokukba kerül, majd lesznek kellően mély indokok arra, miért is nem lehet megvalósítnai azokat a követeléseket, amikkel most sírják tele a világot.

Miközben a valóság példéul az, hogy az a tudósgarmada, akikre előszeretettel hivatkoznak mint 97 %, az csak 1,6 %, aki KONKRÉTAN azt mondja, hogy az ember a felelős a klímaváltozásért...
vagyis a jelentősen jelentős tőbbség messze nem osztja ezt a nézetet, sőt KÁROSNAK tartja magát a hisztit, miközben évente 50 MILLIÁRD DOLLÁRT csesznek el olyan dolgokra, amiknek a kimenetele teljességgel kétséges....
libertarianizmus.hu/a-97-os-konszenzus-szkeptikus-szemmel/

Ad Dio 2019.12.13. 20:23:31

Ez az egész Ok boomer mizéria egy elkeseredett próbálkozás a baloldal részéről, hogy előhúzza a jó öreg 68-as kártyát és ismét nyeregbe kerüljön. Remélem nem fog menni. Nem azért remélem, mert jobber vagyok, hanem azért. mert a sikeres klíma stratégiának százszor jobban kell a józan, generációkon átívelő együttműködés, mint a lázadozód hőzöngés. És nem, nekem Greta Thunberg sem kell. Nem hisztizni meg ujjal mutogatni kell, hanem konkrét, okos, működő javaslatokat kidolgozni és amögé társadalmi támogatást felépíteni. Kőről köre. Józanul.

nemecsekerno_007 2019.12.13. 20:57:28

Bolsik ezek, most már egyértelmű.

jágör68 2019.12.13. 22:03:54

Németország példáján már megtanulhattuk volna:
-éjszaka nem süt a nap (bezony, még Németországban sem)
-és a szél sem fúj mindig

Ezért kellett megduplázniuk a nagy Energiewende (Energiaváltás) csinnadrattában az orosz földgáz importját (Északi Áramlat- 2) valamint újranyitni a szénerőműveiket. Sőt, már az atomreaktorok újraindításán agyalnak.

Most ugyanezt az önmagába visszatérő kört szeretné lefutni az EU.
Miközben persze USA, Kína, India sz@rik bele.

Nekem úgy tűnik, itt valakik padlóra kívánják küldeni az EU gazdaságát.
A migránsinvázió és sz orosz- EU- ellenes szankciók még nem tették meg az amerikai báboknak ezt a szívességet.

John Nethem 2019.12.13. 22:09:51

@jágör68:

Shortos Soros Gyuri bácsinak nagyon tetszene... Neki túl a bögyében van az EU ilyenformán...
Ő egy homogén embermasszát szeretne látni, és számára az EU egy kiváló kísérleti terep a HOMO SOROSENSUS megvalósításához, hiszen itt uralkodói-államfői fogadtatásban részesül, és a kísérleteihez teljes aszisztériát kap Brüsszeltől...

Szalay Miklós 2019.12.13. 22:29:08

Nem az, hogy épp most is van egy legújabb klímakonferencia Madridban? Van róla egy szó is valahol?

+ Egy földönjáró elemzése az újabb klímatörténéseknek (ENSZ konferencia, Greta Thunberg, stb...):

egyvilag.blog.hu/2019/10/24/egyeb_2019_klimavaltozas

+ Egy tömör összefoglaló a globális problémákról, a felmelegedésről:

egyvilag.hu/temakep/078.shtml

Lásd bennük azt is, hogy hol van ez az egész elrontva, meg hogy hogyan kellene csinálni, ha kicsit is komolyan vennénk ezt az egészet.

kvadrillio 2019.12.13. 22:44:57

...Nagyjából 80 800 találat (0,46 másodperc)
Keresési eredmények
Internetes találatok
Éghajlatváltozás – Wikipédia
hu.wikipedia.org › wiki › Éghajlatváltozás
Egy adott klímaváltozás végbemehet akár néhány évtized alatt is. Klímaváltozás történhet a Földön végbemenő természetes folyamatok (pl. a földrészek ...
A jégkorszakoktól a globális felmelegedésig: amikor az ... - Qubit
qubit.hu › 2018/08/12 › a-jegkorszakoktol-a-globalis-felmelegedesig-...
2018. aug. 12. - A jégkorszakoktól a globális felmelegedésig: amikor az éghajlat írja a történelmet ... A Föld az elmúlt 2 millió évben több alkalommal is lehűlt, ezeket az .... európai városok megjelenése is a klímaváltozás egyik terméke volt.
Klímaválság vagy klímakatasztrófa? - Greenpeace USA
www.greenpeace.org › blog › klimavalsag-vagy-klimakatasztrofa
2019. jún. 9. - Sokan azzal érvelnek, hogy a Föld történetében korábban is voltak klímaváltozások, az emberi történelem során is. Ez igaz, azonban a légköri ...
Zajlik a népbutítás, őrült különbség van a klímaváltozás és a ...
www.portfolio.hu › uzlet › zajlik-a-nepbutitas-orult-kulonbseg-van-...
2019. jún. 9. - A világ legismertebb klímaváltozás-tagadójának példája (bővebbe

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.12.13. 23:32:10

Hát te blog író, neked valami nyugtató terápiára kéne járnod, nem ártana. Elég összetett problémáid vannak: a semmiből hatalmas gondot csinálsz magadnak, aztán ezen a saját magad által kitalált "problémán" még dühöngsz is és a legvégén még blogot is írsz, hogy tudasd a világgal, hogy te abból nem értesz semmit.

Greta sose volt generációs célú aktivista, ez csak a te tévképzeted. Viszont pont az ő generációjaból jött a téma és a legtöbb támogató, akik aztán nem voltak lusták kimenni a tüntetésre, így jogosan viseli Greta a címet, hogy ő a fiatal generáció erejét képviseli. Miközben pl a fideszbirka nyuggerek meg csak otthon ülnek és visszabégetik az Eke Tv-n hallottakat, hogy nincs is klímaválság. És amíg bégetnek, addig is világhírü gleccserek olvadnak és tünnek el. Meg egyebek, de nehogy már túlteheljük azt a pöttömnyi fiderszbirka agyat két mondattal, maradjunk csak egynél.

Pipas 2019.12.13. 23:33:30

Hány klímarettegés cikknek kell lennie naponta? Öcsém, ha ezeket az én kedvemért írjátok szerintem be is fejezhetitek. :(

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.12.13. 23:36:33

@Veszéjben a lyogállamiság !: @John Nethem: @Ad Dio: @nemecsekerno_007: @jágör68:

Látom, megjött az Eke Tv törzsközönsége, mindjárt be is zuhant is az IQ színvonbal 60-ról 12-re.
Szegény fideszbirkák, tényleg szemét lépés volt kúrcsánytól hogy az OPNI-t bezáratta, azóza mind ide jártok az indexre.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.12.13. 23:41:38

@Pipas: "Hány klímarettegés cikknek kell lennie naponta? "

Te tudathasadásos fideszbirka, hát nem ti rettegtek attó lmidnen nap, hogy a klímasváltozás miatt egyre több harmadik országban lesz probléma az elsivatagosodás, ennek következtében az élelem hiány és emiatt fog egy milliárd migráns Európába jönni?
És szerintetetk a klímaválság mögött Soros áll, ő csinálja azt, hogy így kényszerítse a milliárdnyi migránst, hogy Európába jöjjenek kajáért meg vízért.

John Nethem 2019.12.13. 23:47:59

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:

Hát te ki vagy ??
Honnan fröccsentél ide ???
A tájékozatlanságból ???

Kikívánkozott belőlem 2019.12.13. 23:48:57

@Szabványok: nekem pont az ellenkezője a tapasztalatom. Akik kedvesen kérnek, azokat félreállítják, megmosolyogják (lásd utóbbi pár évtized környezetvédőinek nagy része), így viszont meghallják (lásd Greta).

Pont arról írtam, hogy nem generációs dolog, amit Greta csinált, s bár fiatal is, nő is, svéd is, alacsony is, nem ezeket a csoportokat képviselte, hanem azokat, akik azt szeretnék, ha végre a világ ne csak ölbe tett kézzel nézze, ahogy az ember számára egyre élhetetlenebbé tesszük a Földünket, hanem csináljunk valamit.

Apró megjegyzés: nem értek egyet azzal, hogy a stílusra lenne érdemes reagálni, szerintem inkább a mondandót érdemes kihámozni, s arra válaszolni.

Kikívánkozott belőlem 2019.12.13. 23:59:36

@MAXVAL bircaman közíró: @Veszéjben a lyogállamiság !: @nemecsekerno_007:
ezekről nem tudok, amit tudok, s ami zavar az például az, hogy:
1: bár a Földünk véges, gyakran nyílt/végtelen rendszernek tekintik, pedig nagyrészt zárt (persze jön be napsütés és megy ki hő, meggyszínű Tesla, egyebek), s ezáltal belefulladunk a szemétbe, stb
2: a tervezett elavulás, ami felesleges munkát és felesleges erőforráshasználatot jelent

dare 2019.12.14. 00:01:31

A "fiatalság ereje"?
Érdekes, tisztán emlékszek rá, hogy 10-15 éve én kb pont ilyen lelkes voltam (és még voltunk így páran), mint most Thunberg.
Ami miatt furi nekem ez az egész történet, az amiatt van, mert akkor is voltak ám viták a globális világ fejlődésére nézve, és akkor én voltam a hisztiző, aki nem érti a fejlődést, régen is tiltakoztak a gőzgépek ellen típus, szinte az összes akkori baloldali mentalitású világpolgár szemében.
Ám mióta sikerült végre zászlóra tűzni a baloldalnak a klímavédelmet, azóta már fiatalság ereje, meg figyeljünk már kicsit jobban oda az ék szerelmére.
Onnantól kezdve nem hiszti a sztori, mikor sikerül valahogy zászlóra tűznie a baloldalnak az ügyet.
Tapsolnék én ennek örömmel, ha nem érezném nagyon álságosnak az egészet részükről.

Alick 2019.12.14. 00:15:49

Egy dolog ágálni a környezetvédelemre mutogatva, viszont másik dolog okos döntéseket hozni a témában. Egyáltalán nem biztos, hogy a széndioxidot okos dolog bűnbakká tenni, amikor a Föld vízháztartásának megváltozása durvább dolgokat tud művelni (beleértve a CO2-nél jóval jelentősebb üvegházhatást is).

Kikívánkozott belőlem 2019.12.14. 00:15:59

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:

Ha jól értem, a komment első bekezdése sértegetés tartalom nélkül, erre a részre nem kívánok érdemben reagálni.

A második bekezdésben viszont konkrét hibák vannak:
@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: "Greta sose volt generációs célú aktivista, ez csak a te tévképzeted." - hm, ez érdekes következtetés, a posztban pont azt írtam, hogy a Time Greta ellenében írta azt, hogy a fiatalság ereje, s linkeltem egy másik posztomhoz, amiben erről picit bővebben is írtam. Röviden: sosem írtam azt, hogy Greta generációs célú aktivista lenne, sőt, pont azért írtam ezt a bejegyzést, mert zavar, ha generacionalizmust társítanak hozzá.

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: "Viszont pont az ő generációjaból jött a téma és a legtöbb támogató, akik aztán nem voltak lusták kimenni a tüntetésre, így jogosan viseli Greta a címet, hogy ő a fiatal generáció erejét képviseli." - ezzel nem értek egyet. A téma már régen itt van, csak eddig nem volt ekkora visszhangja. A 'legtöbb' nem jelenti a mindet, aki idős és ott volt az nem számít? Ezért szerintem sokkal jobb lenne úgy fogalmazni, hogy az emberek/állampolgárok erejét képviseli.

Ezek után a komment megint sértegetéssel folytatódott, amire nem kívánok érdemben reagálni.

Kikívánkozott belőlem 2019.12.14. 00:17:50

@Alick: hú, ezzel részben egyetértek, de ez más, s sokkal bonyolultabb téma.

Kikívánkozott belőlem 2019.12.14. 00:23:56

@Ad Dio: nagyrészt egyetértek, amivel nem, azzal kapcsolatban írok.

@Ad Dio: "És nem, nekem Greta Thunberg sem kell. Nem hisztizni meg ujjal mutogatni kell, hanem konkrét, okos, működő javaslatokat kidolgozni és amögé társadalmi támogatást felépíteni." - a második mondattal egyetértek, s pont azt látom, hogy Greta ebben segített, ugyanis a társadalmi támogatás érezhetővé vált, s ezáltal megnyílt a lehetőség a megfelelő javaslatok kidolgozása előtt.

Kikívánkozott belőlem 2019.12.14. 00:37:12

@dare: köszönöm a kommentet s a saját tapasztalat megosztását. Hasonlót sajnos másoktól is hallottam. Megértem az érzést, s dühít, amikor emberek így bánnak egymással, címkézik a mást gondolókat, ahelyett, hogy megpróbálnák megérteni a másikat, s adott esetben tanulni tőle.

Rossz hírem van: a kommentek alapján a 'hiszti' címke megmaradt, még mindig vígan éli világát.

Egyébként véleményem szerint a fenntartható fejlődésnek nem szabadna pártpolitikától függnie, furcsa elképzelni egy olyan pártot (s a szavazóit), aki azt mondaná, hogy nem akar fejlődést, vagy egy olyat, aki azt mondja, hogy csak ideig-óráig szeretne fejlődést.

Szabványok 2019.12.14. 01:02:40

@Kikívánkozott belőlem: "Akik kedvesen kérnek, azokat félreállítják, megmosolyogják (lásd utóbbi pár évtized környezetvédőinek nagy része), így viszont meghallják (lásd Greta)."
Nekem más a tapasztalatom. Az ordítozás jó, hogy meghallgassák, mert nem nem tudják befogni a fülüket. Az ordítás jó a hatalom részéről, mert megijeszti az embert az őrmester. De hosszú távon mindenképpen erős ellenállást vált ki.
De ők ezt a módszert választják a meggyőzésre, akkor ezt választják. A fiatalok szokása elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint a régebbi generáció fiataljai. De ez így van jól, nem 2000 éves bölcsesség legyen egy 17 évesben, hanem próbálja ki és a saját kárán tanulja meg, milyen, amikor fejjel megy a falnak.
Tény, hogy engem nem győztek meg, sőt felbosszantottak. Majd meglátják mi lesz hosszú távon.

Nem, nekem nem Greta korával, testmagasságával, lányságával, stb. van bajom. Hanem azzal az együgyű butasággal, amit mond. Tudod ki jut róla eszembe? Kádár. Pedig mindenben ellentéte volt. De Kádár tudott úgy beszélni, hogy:
"Elvtársak! Itt a lehetőség! Ha mindenki rendesen dolgozik, nem lop, lelkiismeretes, nem lóg, nem fusizik, tudása legjavát adja a munkában, akkor Magyarország mennyországgá válik! A mérnökök, orvosok, parasztok, segédmunkások, mozdonyvezetők, mind-mind dolgozzanak lelkiismeretesen és megteremtjük magunknak a jobb életet!"
És igaza volt. Csak egyet nem vett figyelembe. Azt, hogy *emberek* vannak. És a dolgozónak fontosabb, hogy ma hazavigye a rozsdamentes acél kipufogót a Zsigulijára, mint az, hogy még tíz mérést végezzen az acélmintán.
A kommunisták próbálták vasszigorral, GULÁGgal, börtönnel elérni, hogy az emberek a közösség érdekében cselekedjenek.
A kommunisták (tipikusan a kései Kádár) megpróbálta szép szóval elmagyarázni, hogy egy csónakban ülünk, ne vidd haza az evezőt kerítésoszlopnak.
Egyik sem működött.
Ezért én azt látom, hogy "meggyőzéssel" nem lehet rávenni az embereket arra, hogy egy messiás által hirdetett távlati, globális cél érdekében cselekedjenek. Egy út van: az egyéni érdeket úgy kell formálni, hogy a globális, távlati érdekkel essen egybe. Egészen konkrétan CO2 ügyben semmi pofázás, semmi támogatás, semmi megújuló imádat, stb. nem kell, hanem mindössze annyi megpróbálni bevezetni a globális CO2 adót, kezdetnek mondjuk 10$/kg. Semmi más beavatkozás. (Ha egy ország nem csatlakozik, pl. Kína, akkor az onnan érkező termékekre a becsült CO2 következménye miatt ugyanúgy 10$/kg vámot tenni.) Fontos, hogy szektorsemlegesen. Nem érdekes, hogy most a miniszterelnök repülőgépe vagy Mátrai erőmű, vagy a BMW gyár, vagy egy dízelvonat emittál 1kg CO2, az $10.
Nem meggyőzni kell az embereket, hogy villanyautóval közlekedjenek, hogy LED-s lámpát használjanak, mert nem fognak. (Ráadásul nem is biztos, hogy mindent belevéve kevesebb CO2.) Hanem ha a benzin 900Ft a CO2 adó miatt, a villany 100Ft/kWh a CO2 adó miatt, és a LED-s lámpa csak 100Ft-ot drágul a CO2 adó miatt, akkor
az emberek érdeke lesz, hogy a legkevesebb CO2-vel emisszióval járó megoldást válassza.

chrisred 2019.12.14. 05:47:58

@Szabványok: "A kommunisták próbálták vasszigorral, GULÁGgal, börtönnel elérni, hogy az emberek a közösség érdekében cselekedjenek."

Nem, a kommunisták azt akarták elérni, hogy az emberek semmit ne cselekedjenek, csak amit az állam utasításba ad nekik.

"Ezért én azt látom, hogy "meggyőzéssel" nem lehet rávenni az embereket arra, hogy egy messiás által hirdetett távlati, globális cél érdekében cselekedjenek. Egy út van: az egyéni érdeket úgy kell formálni, hogy a globális, távlati érdekkel essen egybe."

Ez soha nem működött. A dohányosok nagy ívben leszarták, hogy rá volt írva a cigisdobozokra, hogy a dohányzás árt a magzatnak, vagy rátették feketéllő tüdő képét.

bontottcsirke 2019.12.14. 06:48:59

szórakoztató, ahogy a fideszes bértrollok jó fizetésért belendülnek a kommentszekció elején

Ad Dio 2019.12.14. 08:03:40

@Kikívánkozott belőlem:

Greta nagyon-nagyon megosztó személyiség. Tökéletesen alkalmatlan konszenzuális támogatás felépítésére. Legalább annyi ember kap herótot ha meglátja, mint ahányan lelkendeznek érte. ÁRokásó figura. Arra meg most nem nagyon van szükség. Csak lejáratja az ügyet.

Sir Galahad 2019.12.14. 08:32:49

Magyarország az itteni ipar méreteit alapul véve igen csekély mértékben okolható a klímaváltozás miatt, így nálunk bőven elég, ha ezt egyszerű szakpolitikai kérdésként kezelik. Ahogy látom, ez a kislány nálunk kevés embert érdekel.

Exploiter 2019.12.14. 08:35:08

Egy ilyen ügy mögé valami hiteles ember kellene.
Csak az a baj, hogy mindenki, aki olyan pozícióban van, hogy az arca lehetne a változásnak, gazdag, értelemszerűen.
A gazdagság és az ökológiai lábnyom pedig egyenesen arányos.
Bloomberg is igen hiteltelen, amikor arról beszél, hogy ne járj autóval, neki meg saját repülő, hajó és heliopterflottája van. Ez így nem fog menni.
Ha bárki is komolyan gondolja az ügyet, akkor előbb próbálja a saját fogyasztásán kezdeni. Majd ha a milliárdos kimegy a pusztába lakni a jurtába és biciklivel jár vízért a kúthoz, akkor majd el hiszem, hogy legalább ő komolyan gondolja a hülyeségeit. Addig csak azt látom, hogy mindenki tenni szeretne csapni kettőt a csalánon, lehetőleg más farkával.

dare 2019.12.14. 08:48:55

@Kikívánkozott belőlem: A hiszti mindig megmarad.
Szükség van rá a hatalomba kerüléshez vagy a megtartásához.
És pont ez a baj is, mert maga az ügy amit képviselnének, az mindig bohózatba fullad így ( bevándorlás kontra klímavédelem).
Össze is lehetne vonni a két ügyet, de akkor kié legyen a hatalom?

@chrisred: Nem is azt mondta, hogy matricázzák fel a repülőket lángoló esőerdőkkel.
Az emberek lelkiismeretéhez a pénztárcájukon keresztül vezet az út, addig minden csak látszatintézkedés.
Mondjuk amit leírt ( nekem amúgy tetszik), abból mekkora hiszti lenne, abba bele se merek gondolni.

Pipas 2019.12.14. 09:03:36

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: "Te tudathasadásos fideszbirka, hát nem ti rettegtek attó lmidnen nap"

Bekategorizáltál valami általad vallott sztereotyípiával, aztán mikor nem jött be nekikezdtél a gyalázkodásnak, hogy miért nem vagyok olyan? Komoly! :D

Pipas 2019.12.14. 09:07:01

"Greta ugyanis nem a fiatalság erejét mutatta meg, hanem a társadalmunk, a civilek erejét"

Greta bemutatta, hogy a gyerekek, laikusok, tanulatlanok is belebeszélhetnek mindenbe, sőt, nagyobb hangon tudnak óbégatni, mint akárki más. Greta demonstrálta a Dunning–Kruger hatást annak minden következményével.

chrisred 2019.12.14. 09:10:22

@dare: Az adóztatás soha nem volt működő megoldás, se a piánál, se a ciginél. Megnő az illegális megoldások száma.

chrisred 2019.12.14. 09:17:14

@Pipas: Ez a Thunberg jelenség legnagyobb haszna. Mert pont az a túlfogyasztás problémakörének az egyik sarokpontja, hogy a hülyék meg a tanulatlanok azt hiszik, nekik semmi felelősségük nincs, ők csinálhatnak, amit akarnak, majd az okosak és a nagyhatalmúak intézkednek, hogy ne legyen belőle baj. És az már régen kiderült, hogy az okosak és nagyhatalmúak, ha akarnának is valamit csinálni, nem áll módjukban. Ők is csak sodródnak az árral.

dare 2019.12.14. 09:23:12

@chrisred: Igen, pont ez a baj vele.
Vagy a bűnözést növeli, vagy nagyon bemerevíti az emberek többségét az új adók kapcsán.
Megoldást csak a konszenzus hozhatna, de az meg most nagyon nem látszik még.

dare 2019.12.14. 09:28:03

@chrisred: A hülyék és a tanulatlanok tömege semmit nem befolyásol.
Ha csak ők lennének a kérdésben a tényezők, már rég megugrottuk volna ezt a problémát.

chrisred 2019.12.14. 09:44:58

@dare: Sajnos, számít. Pont ők zabálják fel a világot maguk körül, mert az okosak olyan lehetőséget teremtettek körülöttük, hogy megtehetik. Énem gonoszságból teszik, egyszerűen nincsenek tisztában a tetteik következményeivel.

konrada 2019.12.14. 09:51:31

@Szabványok:
Az ötlet nem rossz!

Én szívesen részt is vennék benne, mint az így befolyó pénzek újraelosztójaként!
Ígérem, csakis villanyhajtású Porschével, jachttal járnék, és karbon semleges karibi villámban próbálnám megtalálni a megoldást a világ ezen problémájára!

...s mindezért csak annyit kérek, vegyenek be az újraelosztók listájára...

dare 2019.12.14. 10:08:21

@chrisred: Így igazad van, a semmit nem befolyásol túlzás volt részemről.

Szabványok 2019.12.14. 10:28:34

@konrada: :-)
Az államnak mindig is kellett adóbevétel feladatai ellátásra. Beszedi így is, úgy is.
Ezen felül az adózásnak a másik célja, hogy a társadalom, a világ működését ezzela gazdasági eszközzel jó irányba befolyásolja. Így például a későbbi, máshol jelentkező költségeket előrehozza és most fizetese meg a zemberekkel, cégekkel, hogy most érezzék döntésük később és/vagy máshol jelentkező költségét. Kezdve azon, hogy a dohányra, alkoholra jövedéki adót tesznek,így fizetetve meg a 10-50 évvel későbbi méregdrága rákgyógyítást. (Alternatíva lehetne az egészségbiztosítás életmódfüggővé tétele.) Pontosan ugyanígy kell a gumiabroncsba termékdíj, hogy használója ne csak az előállítás költségét fizesse meg, hanem, az 5 év múlvai ártalmatlanítást is "érezze".
Hasonlóan lehetne kezelni a CO2 emissziót is. Mert most 1/10Mrdod részben unokáink életét hasonlítjuk össze a "SUV-pt veszek, mert az a divat" motivációval. Nem fogja Greta sivalkodása meggyőzni a SUV vásárlót,hogy ne SUV-ot vásároljon, mert ezzel 10 milliárdodrészben hozzájárul ahhoz, hogy 50 év múlva Banglades helyén tenger lesz. Viszont, ha 1000Ft/l a benzin, mert a kőolajon (már a kőolajon, mert minden kőolajból előbb-utóbb CO2 lesz!) akkora adó van, ha a SUV-hoz használt acél drága, mert az acélgyártáshoz használt szénen (már a szénen!) brutál adó van, akkor meggondolja, illetve megfizeti a bangladesiek költözését.

konrada 2019.12.14. 10:36:22

@Szabványok:
...te azért szélesebben húztad meg a vonalat, mint amennyire befolyása lehet egy behatárolt államnak, hiszen olyan árucikkeket, olyan előállító cégeket-országokat is besoroltál a rendszerbe, ami egy állam határain-ellenőrző lehetőségein kívül esik.

...de persze erre össze lehet grundolni egy nemzetek feletti szervezetet, akik ezt majd levezénylik, és látjuk is, hogy vannak rá jelentkezők, akik szívesen állnának a pénzcsaphoz.

...de mint írtam, én is! Tisztára pont olyan önzetlenül, mint ők!;))

Szabványok 2019.12.14. 10:39:24

@chrisred: " "A kommunisták próbálták vasszigorral, GULÁGgal, börtönnel elérni, hogy az emberek a közösség érdekében cselekedjenek.""
"Nem, a kommunisták azt akarták elérni, hogy az emberek semmit ne cselekedjenek, csak amit az állam utasításba ad nekik."
:-) Pontosan! A kommunistáknak volt egy jövőképük, azt hitték, tudják az odavezető utat és megpróbálták szónoklatokkal, szemináriumokkal, végső esetben körömtépkedéssel elérni, hogy a zemberek azt csinálják amit ők akarnak. (Az egy másik kérdés, hogy mint minden szentnek, nekik is maguk felé hajlott a kezük és sokszor nem a jövő, hanem a saját mostani érdeküknek megfelelően cselekedtek.)
Pontosan ezt akarja Greta is! Neki is van egy jövőképe. És rá akarja venni az embereket, hogy nekik is ez legyen a jövőképük, sőt még ahhoz a jövőhöz vezető út is az legyen, amit ő mond. Ilyen értelemben semmi különbség nincs aközött, hogy Rákosi bevezette a Békekölcsönt, "Ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot" és aközött, hogy Greta azt mondja ne autózzak, mert az majd a jövőben, a következő nemzedékeknek rossz lesz.
Semmi különbség alulnézetből.

""Ezért én azt látom, hogy "meggyőzéssel" nem lehet rávenni az embereket arra, hogy egy messiás által hirdetett távlati, globális cél érdekében cselekedjenek. Egy út van: az egyéni érdeket úgy kell formálni, hogy a globális, távlati érdekkel essen egybe."
Ez soha nem működött. A dohányosok nagy ívben leszarták, hogy rá volt írva a cigisdobozokra, hogy a dohányzás árt a magzatnak, vagy rátették feketéllő tüdő képét. "
Tehát egyetértesz velem!
Nem működik, hogy azt mondják a fiatalnak, ne cigizz, mert 40 év múlva érszűkület miatt levágják a lábát. Épp így nem működik, hogy a BMW-snek azt mondják, menjél lassabban, mert különben 40 év múlva bangladesi menekültek fogják elárasztani az országot.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.12.14. 10:45:22

@dare:

Kösz hogy leírtad a lényeget: mikor fiatalabb voltál akkor még voltak érdekeid, de mire bevénültél 30, 40 évesnek rájöttél hogy kurva kevés vagy valamiért is harcolni, így inkább beleszoktál az adott társadalmi posványba és inkább felszoptál a vezírnek. Mert az majd ő megmondja a tutit, te meg elfogadod hogy akkor a te életed legyen úgy ahogy mondja.

Hát igen, birkának lenni kurva egyszerü, csak éppen meg is nézheted magad meg az országot, hogy hol ragadt le a történelemben egy ilyen birka társadalommal. Valahol a 12-ik században.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.12.14. 10:49:53

@Szabványok:

te nagyokos, a kommuinisták akik hazug szólamokkal kábítjtják a társadalom legostobább rétegét, az a fidesz.
Nem pedig egy svéd tini, akinek a mozgalmából mára nemzetközi közmegegyezés lett, hogy márpedig ezeket a problémákat haladéktalanul kezelni kell.

De majd a mindennapi Soros és háttérhatalmi bérretegő, migráns szakértő, permanens Brüsszel ellen szabadságharcoló fideszes felszopója majd megmondja megint a tutit a világról meg Gretáról.

Nancsibacsi 2019.12.14. 10:52:48

Felőlem a klímahisztiző fiatalok úgy mentik meg a világot maguknak, a saját erejükből, ahogy akarják. De ha szeretnék hogy segítsek nekik, akkor először a kurvaanyázást kell abbahagyniuk. Greta Thunberg a svéd Nagy Blanka - a média felemelheti, a politikusok megpróbálhatnak belőle tőkét kovácsolni, de a szűkebb környezetében - pl. a városában - azt se tudná elérni hogy 20 ember elmenjen szemetet szedni. Attól meg baromira messze van értelmileg, hogy BÁRMI környezetvédelmi témában MEGVALÓSÍTHATÓ alternatívát tudjon felmutatni.

chrisred 2019.12.14. 10:58:19

@Szabványok: Mitől kellene Thunbergre alulról nézni? Ugyanolyan polgár, mint te, neki is van véleménye, meg neked is. A kommunistáknak nem véleményük volt, amikor létrehozták a gulagot, hanem hatalmuk.

"Tehát egyetértesz velem!
Nem működik, hogy azt mondják a fiatalnak, ne cigizz, mert 40 év múlva érszűkület miatt levágják a lábát."

Nem értek egyet, mert szerinted az egyéni érdek befolyásolása útján kellene az embereket ráterelni a jó ösvényre. Na, ez inkább hasonlít a kommunisták megoldásaira, de már írtam, nem működött.

dare 2019.12.14. 11:04:58

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:
Ha már ilyen a nyelvezet, akkor valóban kilátástalan ez a harc, mert míg az olyanok mint te felszopják az egyik bagázst, a másik oldal felszopja a másik bagázst, addig én csak nyugtázom azt, hogy birkának lenni lehet tényleg jó dolog is.
Ja igen, és nem szoktam bele, (és nem is mondja meg mit tegyek) csak nem hordóra ragasztott Orbán képpel veszem fel a küzdelmet, és nem a toleranciáról híres kommenthuszárokkal, akik között olyan ritka az ilyen, mint a fehér holló az égen.

nemecsekerno_007 2019.12.14. 13:18:46

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Csak ártani tudtok a környezetvédelemnek, ezzel a kommunista dumával.

Klímanácik, bolsevik kiadásban... Azért szalonképes "nyugaton" mert ott nem volt kommunizmus...

nemecsekerno_007 2019.12.14. 13:21:09

@Kikívánkozott belőlem: Persze, a Föld egy viszonylag véges rendszer, de mi köze ennek ahhoz, hogy a baloldal ráfeküdt a témára... Csak azért nem klímanácik, mert kommunisták...

Sokat tudunk tenni a környezetért, de nem azzal, hogy mozgalmat indítunk... Kb. olyan ez mint az eretneküldözés. Komolyan kellett egy vallás az ateistáknak is, most már van...

Kikívánkozott belőlem 2019.12.14. 13:28:19

@nemecsekerno_007: máshogy megfogalmazva, a gond az, hogy bárkit ki lehet nevettetni, ha nem fogadja el fenntartás nélkül, ahogy az adott csoport gondolkodik.

Ezzel egyetértek, de ez más téma, mint ami a posztomé volt.

John Nethem 2019.12.14. 13:35:02

@Szabványok:
-------------------Nem meggyőzni kell az embereket, hogy villanyautóval közlekedjenek, hogy LED-s lámpát használjanak, mert nem fognak. (Ráadásul nem is biztos, hogy mindent belevéve kevesebb CO2.) Hanem ha a benzin 900Ft a CO2 adó miatt, a villany 100Ft/kWh a CO2 adó miatt, és a LED-s lámpa csak 100Ft-ot drágul a CO2 adó miatt, akkor
az emberek érdeke lesz, hogy a legkevesebb CO2-vel emisszióval járó megoldást válassza.------------
-----------

És mivel nem tudja megfizetni majd a többség, ezért ugyan gyalog jár, vagy tömegközlekedve, lerobbant buszokkal, és majd az erdőre jár fáért, meg égeti a régről összegyűjtött autógumit fűtés gyanánt...
A DRÁGÍTÁS csak a pórnépnek tesz alá- akik éppen a CO2 meg egyéb károsanyagú dolgok után nyúlnak, mint ősidőktől fogva adott megoldás- csak itt és most már MILLIÁRDOS lélekszámban -, miközben a gazdagok még gazdagabbak lesznek és nekik qrvára nem számít, hogy az ASTON MARTINBAN 40 liter/100 km fogyasztás van....
Számol olyan cikk jelent már meg USA kapcsán, hogy lanyhult az elektromos autók eladása, ugyanis NEM ADJA meg azt az autózási örömöt, mint egy robbanómotoros feeling...

nemecsekerno_007 2019.12.14. 14:06:44

@Kikívánkozott belőlem: Jaja, értem én csak sajnos köze van hozzá. Az ilyen celeb-környezetvédelem csak árt.

kvadrillio 2019.12.14. 14:14:30

EBBE VISZONT ...SOKKAL ELŐBB DÖGLENEK BELE A ZEMBEREK...
Az megvan, hogy a Szomszédok világa ma elérhetetlen álom egy átlagos magyar fiatalnak?...444...
LAKÁSNÉLKÜLI FIATALOK MA...,MAGYARORSZÁGON...
A Habitat for Humanity nevű szervezet éves lakhatási jelentése egyértelműen arra jutott, Magyarországon is egyre erősödik a bérlői generáció. Tagjai jellemzően azért nem laknak saját lakásban, mert nem engedhetik meg maguknak, és hosszú távon sincs esélyük arra, hogy ingatlant vegyenek. Ehhez pedig 2010 és 2016 között átlagosan 75 százalékkal drágult albérletek tartoznak (az árak azóta tovább nőttek). Van, aki erre azt mondja, hogy Magyarország ezzel csak csatlakozik a világtrendhez, és Nyugaton sincs az másként, hogy sokan nem saját ingatlanban laknak. Ebben van igazság, de egyrészt minden mutató szerint a lakásszegénység szempontjából a legrosszabb helyen áll Magyarország a visegrádi országok között, Szlovákiához képest is nyomorúságos a helyzet. Másrészt a nyugati példához nyugati bérek tartoznak, Magyarországon viszont egyszerre igaz az, hogy:A világ nagyvárosai közül Budapesten drágultak a leginkább az ingatlanok az elmúlt évekbenMiközben az Európai Unióban a negyedik legalacsonyabb az itteni bérszínvonal.Ráadásul jobban megnézve a „máshol sem jobb” a helyzet logika sem az igazi. Valójában sehol sem tesz jót, ha a társadalom szétszakad egy nagyon szűk tulajdonosi, és egy sokkal szélesebb, kiszolgáltatott helyzetben lévő rétegre, pláne egy olyan alapvető szükséglet esetében, mint a lakhatás....„A társadalmi rendünk, beleértve ebbe az állam, a közösségek, a piac mai funkcióit, recseg-ropog. Az elitek úgy alakították ki a társadalmi szerződést, hogy elfeledkeztek a társadalom jelentős részéről. Ez a 2000-es évek eleje óta világos, és a globális válság 2007-08-tól felerősítette ezt a problémát. Az alsó középosztályba csúszó rétegeket nagyon idegesíti, hogy mit látnak a politikai-gazdasági elitben. Rebellióhangulat van, ez pedig így nem lesz fenntartható” - mondta Holtzer Péter, a Világbank és az IMF nyugdíjtanácsadója ősszel a Portfóliónak.Lassan felőrli a társadalmatEzek a példák persze távolinak tűnnek a budapesti Airbnb-k ehhez képes gyenge zajától. Az ilyen helyzet nem egyik napról a másikra eszi meg a társadalmi békét. Természetesen nem láthatjuk előre, milyen fordulatok jönnek még - hiszen néhány évvel korábban éppen az ingatlanhitelekbe rokkantak bele emberek. Igaz az is, hogy vannak megoldási kísérletek is, mint például a berlini lakbérbefagyasztás. De ha a helyzet nem javul, és egy teljes generáció abba nő bele, hogy normális, mindennapi munkával nem tud érdemben előrelépni és változtatni a helyzetén - miközben a domináns értékek és kultúra még mindig azt sugallják, hogy csak rajtad múlik, mit hozol ki magadból - az nem múlik el következmények nélkül.

kvadrillio 2019.12.14. 14:19:26

@kvadrillio: HA....HA....MEG HAHA......A MAI """POLITIKUSAINK""" NEM A ZSEBÜK TÖMÖGETÉSÉVEL LENNÉNEK INTENZÍVEN ELFOGLALVA, HANEM A FIATALOK ÉLETHELYZETÉRE IS FIGYELNÉNEK NÉHANAP...., AKKOR ÚJRA A SZOCIALIZMUS JÖNNE VISSZA AZ EMBERKÉK ÉLETHELYZETÉNEK JAVÍTÁSÁRA LAKÁSÜGYILEG ! MERT CSAKIS EZ A LEGFONTOSABB AZ EMBEREK ÉLETÉBEN !

A SZOCIALIZMUSBAN ÓRIÁSI LAKÁS-LAKHATÁSI LEHETŐSÉGEK VOLTAK AZ EMBERKÉK SZÁMÁRA !!!!!

A MAI BLA-BLA-BLA SZÖVEGELÉS PEDIG MÁR RÉGÓTA RÉMUNALMAS.....FŐLEG MERT PONT AZOK CSÁMCSOGNAK, AKIK KURVAJÓ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT FICKÁNDOZNAK !

kvadrillio 2019.12.14. 14:22:03

@John Nethem: """És mivel nem tudja megfizetni majd a többség, ezért ugyan gyalog jár, vagy tömegközlekedve, lerobbant buszokkal, és majd az erdőre jár fáért, meg égeti a régről összegyűjtött autógumit fűtés gyanánt..."""NU, EZEK PONT A ROTHADT HORTHY-RENDSZARRA VOLTAK JELLEMZŐEK !!!!! ORBÁNKA PONT EZT A VILÁGOT HOZTA VISSZA ! BASSZAMEG !
És mivel nem tudja megfizetni majd a többség, ezért ugyan gyalog jár, vagy tömegközlekedve, lerobbant buszokkal, és majd az erdőre jár fáért, meg égeti a régről összegyűjtött autógumit fűtés gyanánt...

Szabványok 2019.12.14. 16:10:12

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: ???
Miről beszélsz?
A kommunistákat (mégpedig a régi kommunistákat) arra hoztam példának, hogy valakik kitalálnak egy jövőképet, egy odavezető utat és ezt próbálják erőszakkal vagy propagandával lenyomni a zemberek torkán. Ahogy ezt most Greta és társai csinálják. Közmegegyezés Greta ügyben? Ne röhögtess már! Odáig jutottak, hogy a szomszéd ne vegyen nagyobb SUV-ot, mint nekem van. Még annyira sincs közmegegyezés, mint 1917-ben a forradalmárok között. Persze a gyönyörű jövőképben mindenki egyetért. 1917-ben is egyetértettek abban, hogy "Mindenkinek jó életet, ne legyenek kizsákmányolók!"
Most is ez van.
"Legyünk CO2 semlegesek!" Ennek érdekében ostromoljuk meg a Téli Palotát és végezzük ki a cári családot. Akarom mondani ostromoljuk meg a Shell és a BMW székházat és végezzük ki az Igazgatótanácsot.

Azt meg, hogy Orbán hogy jön ide végképp nem értem. Illetve annyian értem, hogy ő is letuszkolós, népboldogító, messiás küldetéstudatos.
Ezzel a kis országgal neki is van egy jövőképe. Amiben Magyarország foci világbajnok és 9millió munkás jár a meccsekre és pacalt zabálni. Ő ezt a jövőképet próbálja letuszkolni az emberek torkán. Légy nemzeti színű szakmunkás és örülj, hogy épül az ország!

Szabványok 2019.12.14. 16:34:24

@konrada:
Igen, rátapintottál az egyik(!) pontra,ami miatt bukásra ítélt a terv. A CO2 globálisan sok, globálisan kellene csökkenteni.
Ki az, aki 1000Ft-os benzinnel autózik, vagy éppen nem is autózik, hanem gyalogol az esőben, csak azért, hogy kompenzálja egy másik ország gyémántbányájának emisszióját? Most se foglalkozik az 1000EUR ... 10000EUR/hó jövedelmű kis része az emberiségnek, hogy a nagyobb részének a jövedelme ennek a tizede és halnak éhen a gyerekek. Ilyen az ember!

Kérdés, a fejlett országokban mennyi a társadalom tűrőképessége, mennyi életszínvonal romlást visel el az emberiség jövője érdekében.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.14. 16:44:39

@Veszéjben a lyogállamiság !:

".A kínai kulturális forradalomhoz tudnám hasonlítani, csak itt célpontok: az idősek és általánosságban és a fehér férfi .."

Az idősek inkább csak bűnbakok, igazi célpontok azért sem lehjetnek, mert lassan kihalnak és új idősek kerülnek a helyükre - igen, előbb-utőbb a ma hőzöngő fiatalok is.

Az igazi célpont a fehér ember - nem csak a férfi.

Szabványok 2019.12.14. 16:56:10

@John Nethem: "A DRÁGÍTÁS csak a pórnépnek tesz alá"
Igen.
De ennek nem az a megoldása, hogy csökkenteni kell a benzinárat, a villanyárat, a gázárat, mert abból csak az lesz, hogy a gazdagok járnak jól, mert ők a nagyfogyasztók, ők fogják az autóbejárót, sőt akár a focipályájukat fűteni.
Régen megtanultuk, hogy nem a tejet, kenyeret, rezsit, gázolajat, stb. kell támogatni (vagy nem megadóztatni az externáliákat), hanem a szegényeket, a rászorulókat.

Azt sajnos tudomásul kell venni, hogy vannak szegények és vannak gazdagok. A történelem tanulsága, hogy a szegények/gazdagok különbség megszüntetésére irányuló kísérletek mind társadalmi katasztrófához vezettek.

Az USA más világ! Egyrészt sokkal befelé fordultabb, leszarják, ami az USA-n kívül van. Másrészt sokkal kisebb a népsűrűség. Nincs környezetszennyezési, nincs hely problémájuk. (Pár nagyvárost kivéve.) Melyik autóból adták el a legtöbbet 2018-ban?
Ford P150!!!
Ez mindent elmond a hozzáállásukról.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.14. 16:59:24

@Szabványok:

Grétáska körül bizony eléggé nagy volt az álságos felhajtás. Kíváncsi vagyok pl. arra, vajon mennyi ÜHG-kibocsájtással járt a votorlázása Amerikába. Mármint nem konkrétan a vitorlázás, hanem annak előkészítése, logisztikája, biztosítása (mert hát biztosra veszem, hogy valakik valamilyen járműről figyelemmel kísérték az útját) kommunikálása stb.

Meggyőződésem, hogy egy hajó vagy repülőgép plusz emissziója kevesebb lett volna, ha Grétácska ezeken utazik.

Bónusz kérdés: Az USA-ban végig kerékpárral közlekedett? Villanyhajtású jármű az USA energiamixe miatt nem ér.

Szabványok 2019.12.14. 17:12:23

@chrisred: "Mitől kellene Thunbergre alulról nézni? Ugyanolyan polgár, mint te, neki is van véleménye, meg neked is."
Igen. Az emberek leszarják az én véleményemet is, Gretáét is. Ennyi.

" A kommunistáknak nem véleményük volt, amikor létrehozták a gulagot, hanem hatalmuk."
:-) Pontosan ez az, mivel a cár (meg a királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák) nem adták át a hatalmat, a pénzt Lenin elvtárs beszédeire, magukhoz ragadták a hatalmat. És hatalmuknál fogva kényszerítették az embereket a szocializmus alapjainak lerakására, sőt a SZU-ban már a kommunizmus alapjait kezdték lerakni. Ezt a forgatókönyvet látom a zöldek részéről is. Ha nem tudják meggyőzni az embereket, hogy dobják el autóikat, majd kihajítják belőlük az embereket, mert nekik is szilárd meggyőződésük, hogy ők látják jól a jövőt.

"Nem értek egyet, mert szerinted az egyéni érdek befolyásolása útján kellene az embereket ráterelni a jó ösvényre. Na, ez inkább hasonlít a kommunisták megoldásaira, de már írtam, nem működött. "
Nem, a kommunisták vagy meggyőzés, propaganda, vagy erőszak útján akarták befolyásolni az embereket. Nem működött, nagyon nem működött.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.14. 17:28:48

@chrisred:

"Nem működik, hogy azt mondják a fiatalnak, ne cigizz, mert 40 év múlva érszűkület miatt levágják a lábát"

Tudom, nem te írtad, csak idézted.

Lehet, hogy általában nem működik, de nálam pl. működött. Négy évnyi dohányzás után 19 évesen épp azért szoktam le a dohányzásról, mert tisztában voltam a káros hatásaival. Azóta már a füst szagától is felfordul a gyomrom - és nem azért, mert titkon még kívánom, hanem azért, mert undorodom tőle.

chrisred 2019.12.15. 07:15:03

@Szabványok: "Pontosan ez az, mivel a cár (meg a királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák) nem adták át a hatalmat, a pénzt Lenin elvtárs beszédeire, magukhoz ragadták a hatalmat. És hatalmuknál fogva kényszerítették az embereket a szocializmus alapjainak lerakására, sőt a SZU-ban már a kommunizmus alapjait kezdték lerakni. Ezt a forgatókönyvet látom a zöldek részéről is."

A zöldek semmilyen hatalmat nem ragadnak magukhoz, úgy kapnak hatalmat, hogy az emberek rájuk szavaznak, mert azt szeretnék, hogy képviseljék őket.

Szabványok 2019.12.15. 17:08:55

@chrisred: Akkor Gretát tekintsem úgy, mint akármelyik másik párt kampányszónokát?
Ez az egész arra megy ki, hogy néhány országban 3%-kal több szavazatot kapjanak a zöldek?
Ahogy a brit zöldek eredményét nézem, sokat kell még kiabálnia, mire értelmezhető hatalomra jutnak a zöldek. Kínával és hasonló országokkal még nagyobb baja lesz, mert ott biza' elég sokára fognak a zöldekre szavazni a kínaiak.

Másrészt továbbra is érvényes, hogy nem fogunk olyan pártra szavazni, amelyik kicsavarja a kezünkből a volánt, lehülyéz, temetőbe küld és mindezt azért, mert szerinte ezzel lehet megmenteni 50 év múlva az indiaiakat.

John Nethem 2019.12.15. 20:02:48

@kvadrillio:

Te qrvára félre vagy tájékoztatva és orbitálisan eltájékozódva....
Nézz utána.
Én félkegyelműekkel nem foglalkozom. Nincs értelme.

chrisred 2019.12.16. 05:16:03

@Szabványok: "Akkor Gretát tekintsem úgy, mint akármelyik másik párt kampányszónokát?"

Nem tudom, nem hallottam róla, hogy bármelyik politikai párthoz köze lenne. Ha két ember külön-külön mondjuk azt mondja, hogy 2X2=4, nem biztos, hogy összejátszanak. Lehet, hogy egymástól teljesen függetlenül jutottak erre az eredményre.

chrisred 2019.12.16. 05:17:18

@Szabványok: "Másrészt továbbra is érvényes, hogy nem fogunk olyan pártra szavazni, amelyik kicsavarja a kezünkből a volánt, lehülyéz, temetőbe küld és mindezt azért, mert szerinte ezzel lehet megmenteni 50 év múlva az indiaiakat."

A demokráciákban mindenki olyan pártra szavaz, amilyenre akar.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.16. 08:28:28

@chrisred:

Ahogy az is igaz, hogy egy demokráciában minden párt annyi szavazatot kap, ahány szavazót meg tud nyerni a maga számára. Nem biztos, hogy a szavazók lehülyézése e szempontból túl produktív.

Szabványok 2019.12.16. 13:05:51

@chrisred: Akkor mi is Greta küldetése, miért tépi a száját? Azt mondod, azért hogy a választásokon átvegyék a hatalmat.a zöldek. Tehát a zöldeknek kampányol.
Egészen konkrétan mit szeretne tőlem, kire szavazzak 2022-ben? (Figyelembe véve, hogy Magyarországon nincs zöld párt, az LMP-ben volt egy kis zöldség, de mára elsűllyedtek.)

Ezt írtad:
"A zöldek semmilyen hatalmat nem ragadnak magukhoz, úgy kapnak hatalmat, hogy az emberek rájuk szavaznak, mert azt szeretnék, hogy képviseljék őket."
Mikor lesz érdemes Magyarországon vagy UK-ban a zöld pártra szavazni?

Addig viszont én úgy védem a környezetet, ahogy tudásom, tapasztalatom, lelkiismeretem diktálja és nem úgy, ahogy műszaki analfabéta bölcsészek, politikusok, újságírók és ifjú gamerek ajánlják, mert az szerintem 90%-ban ostobaság.

chrisred 2019.12.17. 05:15:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem a zöld pártok mostani előre törése nyugaton nem a szavazók, hanem a mainstream politikusok lehülyézésével történik, ami elég népszerű a szavazóknál, lásd brüsszelezés.

chrisred 2019.12.17. 05:23:14

@Szabványok: "Akkor mi is Greta küldetése, miért tépi a száját? Azt mondod, azért hogy a választásokon átvegyék a hatalmat.a zöldek."

Ilyet én nem írtam, csak azt, hogy állításoddal szemben a zöldek nem a hatlom erőszak útján történő megszerzésére törekszenek, mint a kommunisták, hanem demokratikus úton. Abban a szövegben, amit beidéztem tőled, Thunberg nyomokban sem került megemlítésre.

"Egészen konkrétan mit szeretne tőlem, kire szavazzak 2022-ben?"

Ha jól tudom, tőled konkrétan semmit, hacsak nem vagy svéd politikus. "Greta Tintin Eleonora Ernman Thunberg (Stockholm, 2003. január 3. –)[12] svéd diáklány, klímaváltozás-aktivista, 2018 augusztusa óta sztrájkolt Stockholmban a parlament lépcsőjén. Hazája politikusait szeretné rávenni arra, hogy többet tegyenek a klímaváltozás ellen."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.17. 13:01:50

@chrisred:

"a zöldek nem a hatlom erőszak útján történő megszerzésére törekszenek, mint a kommunisták, hanem demokratikus úton."

A demokratikus úton megszerzett hatalommal is vissza lehet élni, azt is fel lehet használni erőszak alkalmazására.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.17. 13:04:30

@chrisred:

"Szerintem a zöld pártok mostani előre törése nyugaton nem a szavazók, hanem a mainstream politikusok lehülyézésével történik"

Ez Nyugat-Európára igaz, Magyarországra már nem annyira. Főleg akkor, ha nem pusztán a zöld lózungokkal dobálózó pártokra gondolunk, hanem általában a balosakra. A tipikus mantra ugye az, hogy mindenki hülye, aki nem a ballibekre szavaz - vagy legalábbis minden Fidesz-szavazó hülye. A blogkommentekben is tömegesen olvashatsz ilyen véleményeket.

Szabványok 2019.12.17. 17:32:44

@chrisred: Greta globális jelenség, hiszen elment Nyújorkba, meg mindenféle konferenciára, tehát nem a svéd belpolitikában akar elérni valamit, hanem globálisan.
Akkor most tőlem ki akar és mit? A magyar Parlament előtt kik tüntetnek és mit akarnak tőlem?
Hogy szavazzak az LMP-re?
Vagy nem is tőlem akarnak valamit? Most akkor ki veszekszik kivel?

Megmondom őszintén, azért kérdezem, mert nagyon elegem van abból, hogy a csapból is az folyik: "Tönkretetted a jövőnket boomer, élősködsz a fiatalokon. Járjál gyalog és költsd a nyugdíjadat napelemre!"

Szabványok 2019.12.17. 17:57:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Hogy jön ide a bal/jobb szembenállás? A CO2 molekulának is vannak sztereoizomerjei, balra és jobbra forgatók, mint az aszkorbinsavnak? Miért ne lehetne egy zöld párt jobboldali? Miért ne lehetne egy baloldali párt antizöld? Az MDP a nehéziparával vagy az SZKP a folyók megfordításával eléggé antizöld volt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.17. 19:27:22

@Szabványok:

"Miért ne lehetne..."

Lehetne, de nem az. Ha végignézel Európában, elvétve találsz - már ha egyáltalán - jobboldali zöld pártot.

chrisred 2019.12.18. 05:26:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A demokratikus úton megszerzett hatalommal is vissza lehet élni, azt is fel lehet használni erőszak alkalmazására."

Pedig én lépten-nyomon azt olvasom a kormánypárti hívektől, hogy a választási győzelem bőven megfelelő demokratikus legitimáció bármilyen cselekedetre.

chrisred 2019.12.18. 05:34:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A tipikus mantra ugye az, hogy mindenki hülye, aki nem a ballibekre szavaz - vagy legalábbis minden Fidesz-szavazó hülye. A blogkommentekben is tömegesen olvashatsz ilyen véleményeket.."

Pont ugyanannyit, mint a kormánypártiaktól az ellenzéki szavazókra. Ez nem oldalfüggő, hanem egy adott viselkedésminta, ami politikai szimpátiától függetlenül létezik. Csak az a különbség, hogy a fideszes politikusok maguk gerjesztik ezt a hangulatot az ellenzékre szavazókra vonatkozó megjegyzéseikkel. Míg az ellenzéki politikusok elsősorban magukat a kormánypárti politikusokat veszik célba, a szavazóikkal nem foglalkoznak.

chrisred 2019.12.18. 05:42:29

@Szabványok: "Akkor most tőlem ki akar és mit? A magyar Parlament előtt kik tüntetnek és mit akarnak tőlem?"

Amikor a tanárok tüntettek az oktatási törvény ellen, szerinted mit akartak tőled? Legfeljebb azt, hogy döntsd el, igazat adsz nekik vagy sem.

Szabványok 2019.12.18. 11:46:17

A tanárok nem nekem tüntetnek, hanem a minisztériumnak, országgyűlésnek.
+ Ha nagyon egyetértek a céljaikkal, akkor szolidaritásból én is kimegyek velük tüntetni.
* Ha csak passzívan értek egyet velük, akkor beírok egy fekete pontot a kormánynak és a következő választás előtt pontszámlálást tartok.
- Ha nem értek egyet velük, akkor leszarom az egész tüntetést.

A tanárok világos, érthető kéréssel tüntiznek: Legyen 46% béremelés!
A zöldek, a klímások kinek tüntetnek? Kit akarnak rávenni és mire? A minisztériumi intézkedések, az országgyűlési törvények ellen tüntetnek?
A klímások követelés mi? Konkrétan! Legyen 0% a szigetelőanyag és a kondenzációs kazán ÁFÁja? Ne kelljen parkolási díjat fizetnie a zöld autóknak? A BEV-ek használhassák a buszsávot? 1000Ft/óra dugódíj legyen a nagykörúton belül?
Azért kérdezem, mert csak homályos, "készpénzre" nem váltható, legtöbbször negatív lózungokat hallok tőlük.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.18. 17:28:25

@chrisred:

Ami azért is érdekes, mert kétségbe vonják az Orbán-kormány legitimációját, választási csalásra hivatkozva.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.18. 17:30:25

@chrisred:

"Pont ugyanannyit..."

Megszámoltad őket? Ha nem, akkor bizonyítást igénylú állítást tettél.

"a fideszes politikusok maguk gerjesztik ezt a hangulatot az ellenzékre szavazókra vonatkozó megjegyzéseikkel..."

Igazolást igénylő állítás.

"az ellenzéki politikusok elsősorban magukat a kormánypárti politikusokat veszik célba, a szavazóikkal nem foglalkoznak."

Ditto..

chrisred 2019.12.19. 05:29:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Oké. Akkor kezdjük, ez volt az első igazolást igénylő állítás: "tipikus mantra ugye az, hogy mindenki hülye, aki nem a ballibekre szavaz - vagy legalábbis minden Fidesz-szavazó hülye. A blogkommentekben is tömegesen olvashatsz ilyen véleményeket."

Sorold őket, és nekem az a feladatom, hogy minden egyes példádhoz ugyanannyi ellenpéldát állítsak.

"Igazolást igénylő állítás."

www.origo.hu/itthon/20180512-kover-laszlo-nagyinterju-mti.html

"Az ellenzéki tábor intellektuálisan üres, morálisan értékelhetetlen, szervezetileg pedig egyszerűen nem létezik."

A végén meg arra gondolsz, nekem kell arra példát hozni, hogy az ellenzék NEM foglalkozik a kormánypárti szavazók értékelésével?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.19. 17:49:24

@chrisred:

Nem nekem kell sorolnom bármit is, hanem neked bizonyítanod az állításodat. Ehhz nekem semmit nem kell felsorolnom.

Re: Kövér:

1) Mióta jelent a "tábor" szó szavazókat?
2) Kövér mióta "politikusok"? Így, többes számban.

chrisred 2019.12.20. 05:24:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nem nekem kell sorolnom bármit is, hanem neked bizonyítanod az állításodat."

Már megtettem, mert pont ugyanannyit soroltam fel a blogkommentben olvasható véleményekből, mint te.

"1) Mióta jelent a "tábor" szó szavazókat?"

Szóval szerinted az ellenzéki táborba tartozók nem az ellenzékre szavaznak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.20. 18:52:23

@chrisred:

Mindegy, hányat sorolsz fel, nem érv.

Az "ellenzéki tábor" szerinted nem foglalja magába a politikusokat is?

chrisred 2019.12.21. 06:10:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Dehogynem, hiszen az volt az állítás, hogy ugyanannyi van. A te nulláddal pont egyenértékű.

"Az "ellenzéki tábor" szerinted nem foglalja magába a politikusokat is?"

Dehogynem, amit Kövér mondott, a politikusokra és a szavazókra is értette.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.21. 10:51:24

@chrisred:

"hiszen az volt az állítás, hogy ugyanannyi van."

Bocsika, kicsiny galambom, az a TE állításod volt. Ilyen rövid az emlékezeted? Idézlek:

>>@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A tipikus mantra ugye az, hogy mindenki hülye, aki nem a ballibekre szavaz - vagy legalábbis minden Fidesz-szavazó hülye. A blogkommentekben is tömegesen olvashatsz ilyen véleményeket.."

Pont ugyanannyit, mint a kormánypártiaktól az ellenzéki szavazókra. <<

Én csak annyit írtam, hogy tömegesen olvashatsz ilyen kommenteket, erre föl TE válaszoltad, hogy "pont ugyanannyit".

Nagyon súlyos memóriaproblémáid vannak, fordulj orvoshoz.

Te vadász, te vadász... :P

chrisred 2019.12.22. 06:59:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, erre írtam, hogy mindenkinek a saját állítását illene igazolni. Neked azt, hogy "tömegesen olvashatsz", nekem meg azt, hogy "pont ugyanannyit". Nálad a "tömegesen" egyelőre nullát jelent, nálam a "pont ugyanannyit" meg pont ugyanannyit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.22. 11:47:15

@chrisred:

Galambocskám, azzal, hogy pont ugyanannyit idéztél, még nem bizonyítottad, hogy pont ugyanannyi van. Ehhez még csak nem is kell nagyon érteni a matekhoz, közelebbről a számelmélethez.

Aztán meg definiáld már nekem, mennyi az a "tömegesen". :P

chrisred 2019.12.23. 07:08:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Teljesen mindegy, hogy a "tömegesen" általánosan mennyit jelent, mivel a te állításodban szereplő "tömegesen" bizonyításához null példát soroltál fel. Ezért nekem elég volt ugyanúgy nulla példát hoznom, hogy ugyanannyi legyen, matematikailag is. A nem igazolt mennyiség pedig mindkettőnk állításában tetszőleges szám lehet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.23. 13:39:49

@chrisred:

"Ezért nekem elég volt ugyanúgy nulla példát hoznom, hogy ugyanannyi legyen, matematikailag is.2

Láthatóan még annyit sem érted a matekhoz, mint én, pedig én bölcsésznek tanultam. Különben értenéd, hogy azzal, hogy ugyanannyi példát hozol fel, még nem bizonyítottad, hogy pontosan ugyanannyi van. De OK, elmagyarázom neked, hátha felfogod:

Vegyük egyfelől az egész számok halmazát, másfelől a hárommal osztható számok halmazát. Az egész számok halmazának minde egyes eleméhez hozzá tudok rendelni egy elemet a hárommal osztható számok halmazáből (a egy egész számhoz hozzárendelt hárommal osztható számot természetesen már nem rendelhetem hozzá egy másik egész számhoz). Ezt akármeddig folytathatom, mindig hozzá tudok rendelni egy hárommal osztható számot az egész számok bármely eleméhez.

A te érvelésed szerint ezzel az nyert bizonyítást, hogy az egész számok és a hárommal osztható számok "pont ugyanannyian" vannak, holott józan paraszti ésszel is belátható, hogy az egész számok halmazának számossága háromszorosa a hárommal osztható számokénak. Ez a példa persze nem pontosan analóg a szóban forgó problémával, ezért csak arra jó, hogy megmutassam az érvelésed hibáját.

De mondok egy számodra is érthető újabb példát. Van két nagy doboz, az egyikbe véletlenszerű számú fekete, a másikba szintén véletlenszerű számú fehér golyót helyezett el valaki. Én sem tudom, melyikben mennyi van, te még úgy sem tudod. Mégis azt állítod, hogy a két dobozban lévő golyók száma "pont ugyanannyi", és ennek bizonyítására mindkét dobozból kiveszel azonos számú golyót úgy, hogy mindkettőben maradt még golyó (megrázod a dobozt és zörögnek benne a golyók). Épelméjű ember ezek után bizonyítottnak fogadja el, hogy a két dobozban "pont ugyanannyi" golyó van?

Tehát a kommentek számának egyenlőségét csak és kizárólag úgy lehet bebizonyítani, hogy mindkét fajtát pontosan megszámolod - vagy addig párosítod őket egymáshoz, amíg az egyik csoport el nem fogy. :)

chrisred 2019.12.24. 05:23:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egy bölcsészhez képest elég szerényen sikerült értelmezni az általam leírtakat. Nekem eszem ágában sem volt bizonyítani az általad "tömegesen" szóval körülírt mennyiséget, mert az a te állításod volt, annak a pontos meghatározása és a létezésének bizonyítása a te dolgod, azzal nem foglalkozom. A saját állításomnak megfelelően nekem csak annyi lenne a tennivalóm, hogy az általad igazolásként hozott példákhoz találjak ugyanannyi ellenpéldát. Amíg nálad az általad "tömegesen" szóval megjelölt mennyiség a nullával egyenlő, addig nekem semmi dolgom sincs. (Megjegyzem, ez az egész bizonyítósdi a te öteleted volt, szóval a saját dugádba dőltél, nekem tökéletesen megfelelt az a szituáció, hogy te is leírtad a saját tapasztalatodat, meg én is . Ha mindenképpen győzni akarsz, bizonyítani, hogy a saját tapasztalatod közelebb áll a valós tényekhez, mint az enyém, akkor dolgozz meg érte.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.12.24. 12:25:14

@chrisred:

Szegénykém, nagyon másnapos lehetsz.

"Nekem eszem ágában sem volt bizonyítani az általad "tömegesen" szóval körülírt mennyiséget, mert az a te állításod volt"

Pontosan, ezért senki nem is várta el tőled, hogy a "tömegesent" bizonyítsd.

"A saját állításomnak megfelelően nekem csak annyi lenne a tennivalóm, hogy az általad igazolásként hozott példákhoz találjak ugyanannyi ellenpéldát."

Nem, galambocskám. A te feladatod az - lett volna -, hogy bizonyítsd a saját állításodat, miszerint pont annyi becsmérlő komment van az egyik oldalon, mint a másikon. Ehhez rossz módszer az, hogy pont annyit sorolsz fel az egyik oldalról, mint én a másikról. Hogy miért, azt alaposan kifejtettem fentebb, sajnálom, hogy nem vagy képes ésszel felérni. De nem is erről van szó, nem vagy te hülyegyerek, csak így akarsz arcvesztés nélkül kibújni a bizonyítás alól, amelyről tudod, hogy lehetetlen.

A TE bizonyításodhoz egyébként amúgy sincs szükség az én felsorolásomra.

Amúgy meg igazán lehetne benned annyi gerinc, hogy elismerd, olyat állítottál, amit nem tudsz bizonyítani. Nem szégyen ez, nap mint nap teszünk ilyen állításokat, miért épp te lennél kivétel?

chrisred 2019.12.24. 14:46:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nekem semmit nem szükséges bizonyítanom, mert egyáltalán nem beszéltem semmilyen mérhető mennyiségről. Ha egyik részről sincs becsmérlő komment, akkor az ugyanannyi pont ugyanúgy pontosan kifejezi az arányokat. Neked kellene a két oldal közti aránytalanságot igazolnod legalább egy becsmérlő kommenttel, de ez eddig nem sikerült.