Reggel beszélgettem egy barátnőmmel, s... kikívánkozik belőlem, hogy hiába olvastam itt és itt és itt is a filmről, a filmnek szerintem vannak olyan oldalai, amiről sehol nem hallottam, de fontosnak találom - álljon itt kettő.

Azért mert nem értjük, attól még az Amerikai Egyesült Államok elnöke nem gonosz

A filmben se az. Mint a legtöbb esetben, a politikusok és a tudósok azért nem értik meg egymást, mert más nyelvet beszélnek. Szegény tudós azt hiszi, hogyha azt mondja, itt a világvége, a politikus megijed. Á, dehogy, inkább felsorolja, hogy a hivatali idejében már hány világvégét kellett megoldania. Ja, hogy azok nem ilyen világvégék voltak? De azokat is tudósok és szakértők mondták, szegény politikusnak nem az a szakterülete, honnan tudja, hogy ugyanaz a szó, ugyanúgy szakértőktől itt most mást jelent? 

A tudósok és a politikusok más szabályokkal operáló mikrovilágban élnek, így máshogy kommunikálnak - ahhoz, hogy a két világ egymást segítve tudjon továbbhaladni, fontos belátni, hogy a gond a kommunikációval, s nem a két oldal emberségével, hozzáállásával van. Ha ez megvan, akkor már csak meg kell próbálni, akár tolmács segítségével, megérteni egymást. De ezt már itt kifejtettem, így most nem ragozom tovább, ráadásul a filmnek ezt az oldalát, ha nem is ilyen hozzáállással, de már mások is érintették.

Mindenesetre: könnyű minden bajnak az okát az emberi gonoszságban keresni, de az ember pont hogy nem gonosz alapvetően, mi, az emberiség, pont hogy egy rendkívül együttműködő és segítőkész faj vagyunk, s így tévútra vezet, s elvonja a rendszerszintű gondokról, és azok megoldási lehetőségéről a figyelmet. 

A cég és az állam különbsége

Amiről azonban sehol nem olvastam, az a filmben is megjelenő különbség a cégek és az állam működése között, amit egyre gyakrabban mi is összemosunk, sőt, az államtól céges hatékonyságot követelünk. 

Cégek

Ugyanis, a cégeknek a verseny miatt a hatékonyságra kell törekedniük. Sajnos nagyon kevesen vannak köztük, akik olyan unikális terméket tudnak előállítani, akkora a bizalom a cégvezetéssel szemben, annyira a hosszútávú fennmaradás lenne a cél, hogy megengedhetik maguknak azt a luxust, amit a Herendi porcelánmanufaktúra tett, hogy a robusztus működést helyezik előtérbe. (egyébként hihetetlen, amit szervezeti szinten csináltak, s a válságot is nagyon jól kezelték, érdemes tőlük tanulni)

A cégek esetén a működés nagy vonalakban így néz ki: van egy ötlet, elindul egy cég, s a hasonlók versenyéből az a bizonyos cég kerül ki győztesen. Azt tudjuk, hogy ez nagyrészt szerencse (mármint: a sokból lesz egy-két szerencsés), viszont azt is, hogy az ember szereti a szerencséjét saját magának, saját tehetségének betudni (hiszen pont ő lett a sikeres). A cégnek hatékonyan kell működnie, hogy az árversenyben győzzön, ami azonban gyakran a robusztusság rovására megy. A peches cégeket nem látjuk, hiszen ők általában pár év után már nem részei a piacnak.

Állam

Más a helyzet egy államnál. Egy államnak rendkívül robusztusnak és reziliensnek kell lennie, nem tűnhet el csak úgy, ha hibázik, ezért egy állami apparátusban sokkal több a puffer, a biztonsági tartalék, ami az optimális működéshez képest hatékonyságcsökkenést eredményez. 

Film

A filmben is lehetett látni ezt a különbséget: az állam, bár még volt ideje felküldeni egy másik missziót is, az eredeti misszióban is úgy számolt, hogy lesznek meghibásodások, de ennek ellenére elérik a célt, míg a cég inkább a hatékonyságot helyezte előtérbe, bár nem működés esetén nem volt idő rendben megoldani a problémát. Az államban mindent többször is ellenőriztek, végiggondolták, vitatkoztak, míg a cégnél csak azokat az embereket tartották meg (s próbálták a maguk módján a legjobb embereket megszerezni a cél érdekében), akik teljes erőbedobással dolgoztak a közös célért, ami logikus döntés, hiszen nem elég a jó ötlet, a cégnek kell a leggyorsabbnak is lennie.

A film rendkívül jól mutatja a cégek és az állam közötti működési különbséget, hogy miért nem szabad az állam és a cégek működésének hatékonyságát összehasonlítani, a működési módjukat összekeverni, hiszen más közegben mozognak, más a következmény, ha egy cég vagy egy állam sikeres illetve tönkremegy.

Összefoglaló

Számomra ez a film két dolgot mutatott meg. Az emberek jobbak mint hittük, a politikusok és a tudósok is – s ha elsőre nem is tűnik egyszerűnek az együttműködés, lehetséges. Azonban ha elfelejtjük, hogy a cégek és az államok máshogy működnek, más típusú problémára kínálnak megoldást, akkor olyan rendszerszintű gabalyodást okozhatunk, amiből nem biztos, hogy kitalálunk.

Sokáig úgy gondoltam, hogy a kvótával csak tovább nehezítenék azok munkáját, akik a kvótacsoportból minden nehézség ellenére pozícióba kerültek. S ennyi, ezért egyértelműen elleneztem. Bár ezzel kapcsolatban a véleményem nem változott, azóta kicsit kifinomultabb, s borúsabb lett az álláspontom: nem szeretnék kvótát, de attól félek, ha így haladunk megeshet, hogy nem lesz más kiút.

A kvóta nem jelenti azt, hogy valakit kevesebb tudással vesznek fel

Fontos megkülönböztetni a kvótát attól, amikor valakinek kevesebbet kell elérnie ahhoz, hogy az adott helyre felvegyék. Ez utóbbiról úgy gondolom, hogy nagy valószínűséggel csak növeli a diszkriminációt. Mit értek ezalatt?

Képzeljük el, hogy tudjuk, a zöld szeműeket kevesebb ponttal is felveszik az egyetemre, munkahelyre. Megértjük, hiszen tudjuk, hogy a társadalmunk nem ad egyenlő esélyeket, s ezáltal talán az esélyek kiegyenlítődnek. Majd egy egészségügyi probléma miatt kórházba kerülünk, s visznek is a műtőbe, az altatás előtt még belenézünk kedves orvosunk zöld szemébe... Mennyire bíznánk meg benne? Lehetne akár évfolyamelső is, ezt nem tudnánk róla, csak azt, hogy zöld szemű, s ezáltal neki kevesebb tudás is elég volt ahhoz, hogy az adott pozícióba kerüljön. Azaz szerintem hosszabb távon az ilyen döntések visszaütnek, s csak növelik a hátrányos megkülönböztetést.

Miben más a kvóta? A kvóta esetén nem kevesebb tudással vesznek fel embereket, hanem limitált teret adnak az előítéleteknek. 

Az előítéletek tényleg léteznek, s befolyásolják az ítélőképességünket?

Igen. Persze, mivel sokan nem vagyunk tudatában az előítéletünknek (s pont ezért befolyásolják az előítéletek olyan hatékonyan a döntéseinket) ezért úgy gondoljuk, hogy az embereket objektíven értékeljük. De ez koránt sincs így.

Lásd ezt a kutatást a zenekarok esetén: amint elkezdtek olyan meghallgatásokat rendezni, ahol csak a zenét hallották, de nem látták az illetőt, pár évtized alatt többszörösére nőtt a nők aránya. Ugyanúgy, mint azelőtt, csak a felvételiző zenéje alapján döntöttek, de az új típusú meghallgatások során nem is tudtak a jelentkezőről mást, mint a zenei teljesítményét. 

Ez természetesen csak egy példa arra, amit a társadalom szintjén is lehet látni például a fizetési különbségekben, amit egyáltalán nem magyaráz a férfiak és nők közötti testi és szellemi, alaptermészetbeli különbség. Olyan, hogy férfi agy és női agy a valóságban nem létezik, csak az előítéletünk miatt látjuk az embereket annyira különböző természetűeknek a nemük alapján. 

Csakhogy nem minden felvételi beszélgetést, teljesítményértékelést lehet hatékonyan úgy lebonyolítani, hogy nem tudjuk a másik nemét, származását, stb. Ilyen esetekben hogy lehet elérni, hogy tényleg a legjobb embereket vegyük fel az adott pozícióba, a legjobban teljesítő embereket értékeljük legjobban, függetlenül bármilyen sztereotípiától? Szerintem úgy, s az álmom az, hogy végre mélyen, ott legbelül is megértjük: a szellemi teljesítménynek, az emberek alaptermészetének semmi köze az adott ember neméhez, származásához, stb. Ha más a tapasztalatunk, akkor az a sztereotípia és a megerősítési torzítás kölcsönhatása miatt van, s ez csak a fejünkben létezik, de nem a valóságban.

Miért lehet, hogy nincs más út, csak a kvóta útja?

Az álmom az, hogy az emberek önszántukból megszabadulnak a sztereotipikus gondolkodásmódtól. Sajnos az álmom nem tűnik megvalósíthatónak, hiszen sokan tagadnak, nem mernek szembenézni önmagukkal.* Ez a hozzáállás hátráltatja, hogy kvóta nélkül is elérjük azt, hogy ténylegesen a teljesítmény, a tehetség számítson. 

Ha az álmom nem megvalósítható, akkor sajnos marad a kvóta.

Azonban a kvóta, ha rosszul csinálják, csak megerősíti a sztereotípiát a társadalomban, s ugyan állást kapnak a kvótacsoportbeliek, de elismerést, befolyást nem, hiszen ránézésre feltételezik róluk, hogy csak a statisztika, s nem a tudásuk miatt vannak ott, ahol. Mind a kollégák, mind a tárgyalópartnerek. A pálya, ami eddig 30 fokban lejtett, a rosszul bevezetett kvóta után 60 fokban fog lejteni, s továbbra sem nekik kedvezően. Így, az extra akadályoknak köszönhetően még kevesebben fognak a kvótacsoportból tényleges sikert elérni a munkájuk során.

Ha nehéz a kvótát jól bevezetni, akkor miért lehet érdemes vele próbálkozni? Miért fontos egyáltalán, hogy a döntéshozói pozíciókban az arányok nagyrészt lefedjék a társadalmi arányokat? Azért, mert kiderült, hogy sok, a társadalom számára káros döntés azért születik, mert a döntéshozók csak egy szűk körből kerülnek ki. Ez azért problémás, mert döntéshozóink gyakran akaratlanul is abból indulnak ki, hogy igényeik lefedik a társadalmi igényeket, s ha gondolnak is a többiek eltérő igényeire, azokat mint valami extrát, s nem egyenrangúan veszik számításba. Azaz a döntéshozói homogenitás azért jelent gondot, mert könnyű elfelejteni/nem tudni, hogy milyen a világ egy másik szemszögből, s ezáltal a döntésekkel a legjobb szándék ellenére is kárt okozni a társadalomnak.

Tehát ha nincs más út, a kvóta segíthet, hogy jobb döntések születhessenek. Ha végül a kvóta bevezetése mellett tesszük le a voksunkat, akkor rendkívül fontos a megfelelő tájékoztatás, hogy a kvóta nem azt jelenti, hogy a tehetségteleneknek adnak esélyt, hanem hogy nincs (szinte) minden hely fenntartva a sztereotipikusnak.

A jelenlegi helyzet igazságtalan, mivel nemcsak teljesítmény- hanem sztereotípia alapú is, s ezért a jelenlegi rendszert a kvóta bevezetésével igazságosabbá, teljesítményalapúbbá lehetne tenni. De ennél számomra továbbra is szimpatikusabb megoldás lenne, ha a sztereotipikus gondolkodásmódunkon változtatnánk.

* Abba, hogy ez miért alakult így ki, most nem megyek bele.

Sokakat meglepett egy korábbi posztom, amiben arról is írtam, hogy nincs nagy különbség a férfiak és nők sokasága között lelki (azaz értelmi, alaptermészetbeli) téren. Ez két kérdést is felvet:

1. ha testileg egyértelműek a különbségek, akkor lelkileg tényleg lehet, hogy nem azok?
2. ha nincs számottevő különbség lelkileg, miért hisszük, tapasztaljuk azt, hogy mégis van?

Erre a két kérdésre válaszolok mai posztomban.

Azt jól tudjuk hogy a férfiak és a nők biokémiája nagyon más, ezért ugyanaz a gyógyszer, ami az egyik nemnél hatékony, a másiknál lehet, hogy egyáltalán nem hat, s például a szívrohamnak is teljesen más tünetei vannak nemtől függően. Sőt, ha a magasságot, fizikai erőt nézzük, akkor is egyértelműen elkülönül a két nem, mégha van is némi átfedés.

Ebből könnyen lehetne arra következtetni, hogy akkor biztos lelki téren is nagy nemi különbségek vannak. Csakhogy a valóságban, a mérések szerint nincsenek, a különbségek elhanyagolhatóak s gyakran erősen függenek a társadalmi berendezkedéstől.

Nemi különbségek a valóságban

A magasságbeli eloszlások különbsége kb így néz ki: *

Rózsaszín: nők, kék: férfiak, az átfedés: 19%, Cohen-féle d (hatásnagyság) : 2,6.

A kockázatvállalás, ami az egyik legtipikusabban férfiasnak** tartott tulajdonság, eloszlása nemek szerint pedig kb így néz ki: 

Rózsaszín: nők, kék: férfiak, az átfedés: 92%, Cohen-féle d (hatásnagyság) : 0,2.***

Azaz míg a testi nemi különbségek mértéke jelentős, a lelki nemi különbségek nem számottevőek, s arra biztosan nem jók, hogy egy illető neme alapján a szellemi képességeire vagy az alaptermészetére következtethessünk.

A mindennapi tapasztalatunk hogy mondhat ellent a valóságnak? 

Ha az igazság az, hogy nincs lényeges különbség a férfiak és nők között sem szellemi téren sem személyiségben, akkor mégis hogy lehet elterjedt, elfogadott nézet az, hogy a férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek? Gondolhatjuk, hogyha hibás lenne ez a nézet, akkor a tapasztalatunk azonnal megcáfolná, márpedig a tapasztalatunk pont hogy inkább alátámasztja azt, hogy a férfiak és nők alapból teljesen mások.

Csakhogy a tapasztalatunkban nemcsak a valóságnak, hanem a megerősítési torzításnak, s ezáltal az előítéleteknek is nagy szerepe van. Azaz, ha a mindennapi tapasztalatunk ellentmond a valóságnak, s meg vagyunk győződve arról, hogy a férfiak és a nők természete alapból különbözik, akkor az azt jelenti, hogy az előítéletünk megakadályozza, hogy a tényleges világot lássuk, tapasztaljuk.

Van egy jó hírem, az előítéletünkön lehet változtatni, s mindenkinek van lehetősége arra, hogy a tényleges, való világot megismerje. Amennyiben a bejegyzésem elgondolkodtatta és ezentúl önkritikusabban méri majd fel mások képességeit, akkor az első lépést ezirányban már meg is tette. 

* Sajnos a valós eloszlást nem tudom, így normál eloszlással számoltam (minden ábra esetében), illetve úgy vettem, hogy ugyanannyi férfi és nő van a két csoportban, ami nyilván nem igaz, de a lényegen nem változtat; mindegyik ábrát a https://sexdifference.org/ - oldal segítségével készítettem, köszönet a készítőjének innen is.

** Mármint patriarchális társadalmakban, ugyanis matriarchális társadalmakban gyakran mind a nemi elvárás, mind a nemi teljesítmény fordított, ezzel is mutatva, hogy ha a biológiának van is ráhatása ezen tulajdonságainkra, a társadalmi hatás sokkal erősebb.

*** Az irodalomban eddig 0,1-körüli értékeket olvastam, itt 0,2-vel számoltam, azaz a különbség a valóságban még kisebb. Irodalomként lásd pl: Nelson, J. A. (2015). Are women really more risk‐averse than men? A re‐analysis of the literature using expanded methods. Journal of Economic Surveys, 29(3), 566-585.

Ez a poszt a harmadik része annak a sorozatnak, amiben a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) ellen felhozott érvekre próbálok válaszolni. Az első rész a FNA és a kommunizmus közötti három alapvető különbséget mutatja be, a második pedig arra a félreértésre hívja fel a figyelmet, hogy csak az lenne munka, amiért fizetést kapunk. A mai bejegyzésem témája pedig arra a gyakran felhozott érve próbál választ adni, hogy lesznek, akik kihasználják a rendszert.

Jó lenne, ha csak azok kapnának pénzt, akik dolgoznak?

Aki nem dolgozik, ne is egyék szól a közmondás, de szerencsére már ma sem tartjuk be, különben gyermekeink, nyugdíjasaink, munkaképtelenjeink gyorsan éhen halnának. A társadalmunk úgy döntött, hogy vannak, akik nem munkaképesek, s őket kötelességünk eltartani.

De mi a helyzet azokkal, akik a társadalom szerint munkaképesek, de ha senki sem kötelezi őket arra, hogy dolgozzanak, akkor nem dolgoznak? Erre manapság az a válaszunk, hogy őket munkára kell bírni. Ezzel nem értek egyet. Akinek már volt olyan munkatársa, mint nekem, aki csak a fizetésért csinálta, mutatta, hogy dolgozik, de közben hátráltatott, az valószínűleg egyetért velem. Már azon is gondolkodtam, hogy felajánlom, hogy összedobunk neki egy kis extrát, csak ne jöjjön be. Szerintem sokkal jobb lenne mindenkinek, ha azok, akik csak a pénz miatt rontják a levegőt, inkább megkapnák a fizetésüket, de nem zavarnák azokat, akiket a célok elérése is érdekel. Persze ehhez el kell engedni az igazságos világba vetett hitünket, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék.

Azaz a kérdésre az egyszavas válasz: nem.

Akik most szívesen dolgoznak pénzért, azok vajon szívesen dolgoznának fizetés nélkül?

Ez egy igencsak lényeges kérdés, s a kommentek között is gyakran előfordult az érv, hogy sokan azok közül, akik manapság hasznos munkát végeznek pénzért, baleknak tartanák magukat, ha akkor is dolgoznának, ha senki nem fizetne érte. Megértem a félelmet, s ezért is kell egy átállási idővel számolni, amíg az emberek kipihenik magukat, hiszen ma sokan túlságosan elfáradtak.

Ehhez az is hozzájön, hogy sokan még mindig úgy gondolják, hogy csak akkor hasznosak, jók, ha egy másik azt mondja – mintha még mindig az iskolában lennének és a tanár kegyéért esedeznének. A felnőtté válás fájdalmas folyamat, s bizony ilyen szempontból a FNA bevezetése fájdalmas lenne.

Azt tudjuk az emberi lélekről, hogy szeretünk a többiek hasznára lenni, azaz az emberek hosszabb távon várhatóan továbbra is el fogják végezni a hasznos munkát. Ez most is elég jól működött a maszkok esetén, sokan, hallva, hogy maszk-hiány van, látva, hogy megvannak ehhez az eszközeik, elkezdtek maszkokat gyártani: volt, aki pénzért, s volt, aki megengedhette magának, s ezt ingyen tette, hogy segítsen.

Azaz a kérdésre a válasz: ha a munkájukat hasznosnak érzik, igen.

Lesznek, akik kihasználják a rendszert?

Szerintem igen. Más megfogalmazása ennek a kritikának, hogy ez csak akkor lenne megfelelő, ha az emberek megérnének rá, s erkölcsösek lennének. Ezzel már nem értek egyet. Ugyanis a feladatunk nem az emberek szidása, bántása, megnevelése, hanem egy olyan társadalmi rendszer javaslata, ami jobban működhet, mint a mostani.

Persze itt jön a kérdés, hogy mit jelent a 'jobban', véleményem szerint: mivel az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, a társadalmi rendszer szerepe az, hogy biztonságos védőhálót és támogatást nyújtson az embereknek, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az életükből, úgy, hogy ezzel nem élik fel a jövőt. Ez alatt azt értem, hogyha valaki elbukik, akkor segítsen neki újrakezdeni, illetve ne kelljen a vágyait, az álmait a mindennapi betevő miatti aggódása miatt feladni. S ha valaki lustálkodni szeretne egész nap, akkor az lustálkodjon. Szerencsére a legtöbbünk, ha nem vagyunk széthajtva, szeretünk valami hasznosat csinálni.

Jó, de termelünk majd eleget, hogy eltartsunk mindenkit?

Szerintem igen, hiszen ahhoz, hogy eleget termeljünk, hogy eltartsuk magunkat arra van szükség, hogy: legyen, elég ember, aki termelni szeretne, ehhez meglegyenek az eszközei, legyen információ arról, hogy hol, mire van szükség. Manapság, a technológiai forradalomnak köszönhetően nincs sok termelőre szükség, az emberek egy része szívesen termel, ha tudja, hogy szükség van rá, az információ is egyre könnyebben eljut hozzánk, hogy mire van szükség; ezért a válaszom: igen. 

Ja, s még mielőtt megkapnám: nem az én világképem a túl pozitív és naiv, az enyém a realista, a művek, jóslatok, amiket realistának szoktunk nevezni túl cinikusak. Lásd pl. a Legyek ura keserű, kitalált, de sokak által reálisnak gondolt történetét és a pozitív valóságot.

Összefoglalva: a feltétel nélküli alapjövedelem során várhatóan lesznek, akik kihasználják a rendszert, de így is eleget fogunk termelni. 

Sok megjegyzést kaptam olvasóimtól, hogy miért nem tudom elfogadni a helyemet, hiszen nőként nyilván kevesebb tehetségem, tudásom van, s természetesen ennek arányában értékelnek, jutalmaznak. Miért kell nekem matekversenyekre járni, s adott esetben megnyerni őket? Mit akarok ezzel bizonyítani? Nőként úgysem lehet tehetségem az olyan férfias dolgokhoz, mint a matek, hiszen nem erre születtem. Az a logikai baki keveseket zavart, hogy hogyha nekem nincs tehetségem matekból, akkor valószínűleg azoknak sincs sok, akiket megelőztem. Na mindegy.

Már három blogbejegyzést szenteltem a témának itt, itt és itt, ma pedig készítettem három ábrát, hogy látványossá tegyem, hogy miről beszélünk, amikor képességbeli, magasságbeli és (matekos) fizetésbeli nemi különbségekről folytatunk vitát.

Szellemi képességbeli különbségek tipikusan férfiasnak tartott tulajdonságok esetén

Az első ábra azt mutatja be, hogy (max) mekkora a különbség az olyan tipikusan férfiasnak tartott tulajdonságok, mint a kockázatvállalás, matektehetség, stb. eloszlásában nemek szerint. (Mármint patriarchális társadalmakban, ugyanis matriarchális társadalmakban gyakran mind a nemi elvárás, mind a nemi teljesítmény fordított, ezzel is mutatva, hogy ha a biológiának van is ráhatása ezen tulajdonságainkra, a társadalmi hatás sokkal erősebb.)

Rózsaszín: nők, kék: férfiak, az átfedés: 92%, Cohen-féle d (hatásnagyság): 0,2.*

Az átfedés 92%, azaz a férfiak 92 százalékát lehet párosítani olyan nővel, aki pont ugyanúgy viselkedik, még az olyan kifejezetten férfiasnak tartott tulajdonságok esetén is, mint a kockázatvállalás.**

Azaz, ha van is némi különbség a nagy átlagban, az adott ember neme nem ad hasznos támpontot az adott tulajdonsággal kapcsolatban, legyen az matek vagy kockázatvállalás. 

Testi különbségek

A testi különbségek, például a magasságbeli különbségek már jóval látványosabbak:

Rózsaszín: nők, kék: férfiak, az átfedés: 19%, Cohen-féle d: 2,6.

Itt nem hiszem, hogy sokat kell magyaráznom, hiszen tudjuk jól: a férfiak általában magasabbak, mint a nők, de azt nem lehet kijelenteni, hogy minden férfi magasabb, mint minden nő, hiszen olyan esetekre is jócskán van példa, amikor egy nő magasabb, mint egy férfi.

Az, hogy az átfedés 19%, azt jelenti, hogyha valamiért csak pont ugyanolyan magas férfi-női párokat engedélyeznének, akkor az emberek 19%-a találhatna magának párt. Emlékeztetőül: kockázatvállalás esetén ez az érték 92% volt.

Fizetésbeli különbségek

Az alábbi ábra pedig azt mutatja be, hogy mekkorák a fizetésbeli nemi különbségek ugyanazon munkakörben a Szilícium-völgyben a Google-ben, ahol egyébként kifejezetten ügyelnek arra, hogy mindenkit a tudása, tehetsége alapján jutalmazzanak, s szerintük náluk nincsen semmilyen nemi alapú megkülönböztetés:***

Rózsaszín: nők, kék: férfiak, az átfedés: mintha lenne egy pici, de sajna kerekítve 0%, Cohen-féle d: 6,5.

Tehát hiába ugyanaz a munkakör, felelősség, a férfiak és nők elvétve keresnek ugyanannyit az 'esélyegyenlőséget biztosító' Google-ban.

Remélem a három ábra jól mutatja, hogy mi a gond.**** Ezek alapján megértem kommentelőm tanácsát, hogy nem érdemes matekos vonalon mozognom, hiszen labdába se rúghatok. Csakhogy nem amiatt, mert nőként ne lehetne tehetségem, hiszen tehetségem lehet (lásd az első ábrát) csak arra nincs sok esélyem, hogy a tehetségemet megfelelően elismerjék, megfizessék (lásd a harmadik ábrát). 

A Google esete pedig arra kiváló példa, hogy nem az a fő probléma, hogy gonosz szexista emberek lennének a döntéshozók, hanem hogy a nemi alapú megkülönböztetés annyira beleivódott a társadalmunkba, hogy észre se vesszük, amikor diszkriminálunk.

* Az irodalomban eddig 0,1-körüli értékeket olvastam, itt 0,2-vel számoltam, azaz a különbség a valóságban még kisebb. Irodalomként lásd pl: Nelson, J. A. (2015). Are women really more risk‐averse than men? A re‐analysis of the literature using expanded methods. Journal of Economic Surveys, 29(3), 566-585.

** Három megjegyzés: természetesen a "farokban" már nagyok lehetnek a különbségek, s a matekversenyeken az számít, azonban a tehetséget akkor sem lehet a nem alapján eldönteni, hanem... tadadadadam: a tehetség alapján lehet megállapítani; sajnos a valós eloszlást nem tudom, így normál eloszlással számoltam (minden ábra esetében), illetve úgy vettem, hogy ugyanannyi férfi és nő van a két csoportban, ami nyilván nem igaz, de a lényegen nem változtat; mindegyik ábrát a https://sexdifference.org/ - oldal segítségével készítettem, köszönet a készítőjének innen is.

*** https://www.newyorker.com/magazine/2017/11/20/the-tech-industrys-gender-discrimination-problem

**** Kicsit félek, hogy csúsztatással vádolhatnak, vagy hogy keverem a szezont a fazonnal, hiszen az első két ábra az egész népességre vonatkozik, míg az utolsó csak egy igencsak szelektált részére. Ezzel egyetértek. Azonban szerintem ezt ellensúlyozza, hogy a harmadik esetben ugyanarról a munkakörről volt szó, arról, hogy a nők és férfiak keresete hogy viszonyul egymáshoz ugyanabban a munkakörben, azaz elméletileg semmilyen különbségnek nem szabadna lennie.

Már egy két hónapja írom a válaszokat arra a bejegyzésemre érkezett kommentekre, ami bár nem ebből a célból íródott, de végül a feltétel nélküli alapjövedelem mellett tette le a voksát. Az érvelésem a következő volt: felesleges a fizetést munkához kötni, mivel a munkáért kapott fizetésnek nincs sok köze sem a munka fontosságához, sem a nehézségéhez, illetve az emberek, ha látják, hogy szükség van a munkájukra, s megengedhetik maguknak, szívesen dolgoznak akár ingyen is. Márpedig ha a fizetést nem kötjük munkához, akkor az a feltétel nélküli alapjövedelem.

A 'nagy mű' még mindig nincs kész, ami viszont megvan, azt most témánként közzéteszem. A tegnapelőtti bejegyzésem a feltétel nélküli alapjövedelem és a kommunizmus kapcsolatáról szólt, (semmi közük egymáshoz) a mai pedig arról, hogy miért téves az az elképzelés, hogyha valaki nem kap fizetést, akkor nem is végez munkát, avagy: csak az a munka, amiért fizetést kap az ember.

Mi a munka?

Az, hogy mit nevezünk munkának, igencsak érdekes kérdés. Azt, amiért fizetést kapunk, vagy azt, amikor munkát végzünk? Ugyanis a kettő nagyon nem ugyanaz: van munka, amiért a mai társadalomban elfogadott az, hogy fizetést kapunk, s van munka, amiért nem.

Egy példa: nemrég találkoztam egy középiskolás osztálytársammal, aki most megbecsült mérnökként tengeti napjait, s imádja másfél éves gyermekét. Megkérdeztem tőle: mi a nagyobb kihívás, 8 óra munka vagy 2 óra imádott gyermekével. Gondolkodás nélkül rávágta: az utóbbi – ami hiába nehezebb munka, mégse kap érte fizetést, (sőt, nem is hívjuk munkának) míg a könnyebb munkáját rendesen megfizetik.

Nézzük általánosabban: ha takarítót fogadok, akkor az otthonom takarítása fizetett munka, ha én csinálom, akkor fizetetlen házimunka. A házimunka tényleg ne lenne munka, csak azért, mert hatására nem cserél pénz gazdát? Ha étteremben vacsorázok, akkor fizetek az étel elkészítéséért, hiszen a sütés-főzés-tálalás munka. Ha otthon főzök, senki nem fizet nekem érte: ettől a főzés hirtelen már nem is lenne munka?

De, ugyanúgy munka, nem attól lesz valami munka, hogy fizetnek érte, munka az, amikor valaki munkát végez, függetlenül bármi mástól. 

Mi a különbség a fizetett és a fizetetlen munka között?

A fizetett munka és a nem fizetett munka között leginkább az a különbség, hogy az előbbi esetén egy másik ember gondolja úgy, hogy a munkám hasznos, míg amikor nem kapok fizetést, akkor én gondolom úgy, hogy a munkám hasznos. Így a lényeges kérdés: vajon ki tudja jobban megítélni, hogy hasznos-e a munkám: én vagy egy másik ember?

A jelenlegi társadalmi berendezkedésünk egyértelműen leteszi a voksot amellett, hogy egy másik ember tudja jobban megítélni, mennyire hasznos a munkát végző egyén munkája. Szerintem ez badarság, sem a tapasztalatom, sem a pszichológiai tudásom nem támasztja ezt alá, mindkettő alapján a munkát végző egyén tudja jobban eldönteni, hogy a munkája hasznos-e. Ebből következik, hogy a munkát nem érdemes fizetéshez kötni, így érdemes bevezetni a feltétel nélküli alapjövedelmet.

Ahhoz a bejegyzésemhez, amiben azon gondolkodtam, hogy miért keresnek a létfontosságú szakmákban dolgozók kevesebbet, sok érdekes hozzászólás érkezett. Ezekre azóta is próbálok válaszolni egy összefoglaló posztban, ami csak nyúlik és nyúlik, így úgy döntöttem, hogy a választ szétdarabolom, s az első részben arra válaszolok, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem miért is nem egyenlő a kommunizmussal.

Feltétel nélküli alapjövedelem ≠ kapitalizmus, kommunizmus

Kommunizmus és kapitalizmus: általában egymással szembeállítják őket, de a feltétel nélküli alapjövedelem szempontjából mindkettő ugyanott hibázik, ugyanis mindkettő elveszi az egyén döntési szabadságát azzal, hogy az eszköz, amivel az egyén hatékonyan értéket állíthat elő, gyakran az állam (kommunizmus) vagy a tőkés (kapitalizmus) tulajdonában van. Amennyiben tehát az állam vagy a tőkés megakadályozza az egyént abban, hogy a megfelelő eszközökhöz hozzáférjen, elveszi tőle azt a lehetőséget, hogy hatékonyan hozzáadott értéket termeljen. Ezáltal nem teljesül a szabad piac "szabad" feltétele, hiszen az egyén egy bértárgyalás során nem szabad, nem egyenlő fél, mivel hozzáadott értéket hatékonyan csak az adott vállalat segítségével tud előállítani.

Természetesen ennek a központosításnak előnye is van, ugyanis összpontosítva erőforrásainkat sokkal hatékonyabban tudunk működni. Ezért bár visszatérhetnénk arra, hogy mindenki csak a saját eszközeivel dolgozzon, nem feltétlen ez a hatékony megoldás. A feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése esetén elmúlna a fent említett egyenlőtlenség a bértárgyalás során, hiszen egyik szervezet sem tudná ellehetetleníteni a munkavállalót.

Mi történik azzal, aki nem szeretne munkahelyen, pénzért dolgozni?

A feltétel nélküli alapjövedelem azt is jelenti, hogy aki nem szeretne dolgozni, annak nem is kell. A kommunizmus során dolgozni kötelező volt, akkor is, ha az adott ember nem látta munkája értelmét, ami fásultsághoz, kiábrándultsághoz vezethetett. Ez a feltétel nélküli alapjövedelem esetén nem lenne így, hiszen egyéni, belső motiváción kívül semmi nem kötelezné az adott embert arra, hogy dolgozzon.

A feltétel nélküli alapjövedelem hatékonyságra ösztönöz

A kommunizmus rendszerének egyik legnagyobb és legszéleskörűbben elfogadott hibája, hogy a rendkívül bürokratikus forráselosztás miatt hatékonyságot vesztett. Ennél a kapitalizmus sokkal rugalmasabb, hiszen a cégek jóval rugalmasabbak, mint az állam, így gyorsabb a visszajelzés arról, hogy mi hatékony, s mi nem. Erre tesz rá még egy lapáttal a feltétel nélküli jövedelem: a munkavállaló dönthet arról, hogy hogy tudja a lehető leghatékonyabban felhasználni az idejét. Így a munka jellegű forráselosztás szempontjából is sokkal hatékonyabb a feltétel nélküli alapjövedelem rendszere, mint a kapitalizmusé vagy a kommunizmusé.

Bár én is jobban örülnék annak, ha a szlogen az lenne, hogy mivel mindenki élete egyformán számít, így a feketék élete is, végül a szlogen az lett, hogy számít a feketék élete (Black Lives Matter). Amire sokan azt válaszolják, hogy mindenki élete számít. Persze, logikus, igen, mindenki élete számít, csakhogy van egy kis gond a mai rendszerünk felépítésében, a döntéshozásban, ami miatt ez a gondolatmenet bár logikus, mégsem működik. Ugyanis ha manapság azt mondjuk "mindenki élete" azt sokan akaratlanul is úgy értelmezik, hogy a "többségi, felnőtt férfiak élete"*. A döntéshozásban is. S erről nem a politikusok tehetnek, a gond sokkal mélyebb, rendszerszintű, hogy G Ras-t idézzem a Black Lives Matter tüntetésről:

ellenségeink nem más politikai véleményen lévő emberek, nem is különböző politikai vezetők, hanem az az emberi természet, az a rendszer, amiben élünk, amit kiépítettünk.

Hogy működik a döntéshozás ideális esetben?

Ideális esetben, ha van elég erőforrás, a kutatók, tanácsadók megnézik a lehetséges döntések hatását minden érintettre, ezt összegzik, s ez alapján a döntéshozók döntést hoznak.

Ez tökéletesnek tűnik, így lehet megalapozott, jó döntéseket hozni. Akkor hol ebben a baki? Ott, hogy a kutatók, tanácsadók gyakran tudatalatt behelyettesítik a minden érintettet (középkorú, többségi) férfiak sokaságával.

Ezt jól példázza egy svédországi város, Karsloga esete, ahol úgy döntöttek, hogy átvizsgálják a rendeleteket, hogy tényleg mindenki igényeit egyformán figyelembe vegyék. Természetesen voltak ellenzők is, s az egyikőjük viccesen odavetette: ah, legalább a hókotrással semmi ilyen gond nem lehet. Mint kiderült, dehogynem, s mindenki igényének figyelembevételével a város még spórolt is.

Karsloga esete a hókotrással

A gond az volt, hogy Karslogában a hókotrás során a lakás és a munkahely között autóval ingázók számára ténylegesen a lehető leghatékonyabban tisztították meg az utakat. Csakhogy az utakat másra is használják, nem csak autóval való munkába járásra, de ezt a döntéshozatalkor elfelejtették figyelembe venni. Ráadásul a gyalogosok, biciklisták sokkal nagyobb eséllyel szenvednek balesetet, ha havazik, mint az autóval közlekedők. Amint átszervezték a hókotrás menetrendjét, s minden érintett igényét egyformán figyelembe véve először a járdákat és a bicikliutakat tisztították meg, lecsökkent a balesetek száma, ezzel pénzt (és szenvedést) spórolva a városnak és lakóinak.

Máshogy megfogalmazva: amiatt, hogy tudatalatt azt feltételezték, hogy mindenki úgy viselkedik, mint egy tipikus középkorú, többségi férfi, éveken át kidobták az ablakon az adófizetők pénzét.

Miért van szükség a Black Lives Matterre?

Mivel gyakran akaratlanul is elfelejtjük az emberek, az emberi igények sokféleségét, ezért fontos a folyamatos emlékeztetés arra, hogy ha jó döntéseket akarunk hozni, akkor bizony mindenki igényeit egyenrangúan figyelembe kell vennünk. Egyenrangúan, azaz nem úgy, mint egy furcsa eltérést a tipikustól, a többségi, felnőtt férfitól. Akit a dolog etikai oldala nem győz meg, annak ott van a pénztárca kérdése: ugyanis jelenleg mindannyian fizetünk azért, hogy a rendszerünk, modelljeink diszkriminalizálnak. Nem csak a hátrányos helyzetűek, hanem mindenki, mindannyian fizetünk érte. Számít a feketék élete.

* Mármint a patriarchális társadalmakban, ugyanis a matriarchális társadalmakban ugyanez a felnőtt, többségi nőkre igaz. Mivel mi az előbbiben élünk, ezért a közérthetőség kedvéért a bejegyzésben végig meghagytam férfinak.

Dunát lehetne rekeszteni azon cikkek, blogbejegyzések tömkelegével, amelyek minden bajunk megoldására a női vezetőket ajánlják. Például itt egy Ábrahám Júliától, mai bejegyzésem ihletőjétől, akinek a gondolataival ugyan nagyrészt egyetértek, de amit ez az alcíme: 'A nők "felnevelhetnek" egy emberibb, zöldebb világot' illetve több mondata is sugall, azt rendkívül kirekesztőnek gondolom. De más gond is van azzal a javaslattal, hogy a női vezetők alapvetően mások lennének, mint a férfiak: az, hogy alapvetően hibás, ugyanis a nők és a férfiak személyisége közötti alapvető különbségeken alapul, ami azonban nem létezik. A valóság az, hogy ilyen alapvető személyiségbeli különbségek a nemek között nincsenek, az ember neme nem jelzi előre a személyiségét. Pont.

Ami létezik, az egyfelől más társadalmi elvárások a nőkkel és a férfiakkal szemben, leginkább azért, mert elhittük azt, hogy a nők és a férfiak alapból máshogy gondolkodnak, másfelől pedig a hagyományosan nőiesnek és férfiasnak tartott tulajdonságok megbecsültségének a különbsége. Az előbbivel kapcsolatban: a laposföld hívőket mára már kinevetjük, mikor jutunk el oda, hogy hasonlóan reagálunk arra, aki azt mondja: a nagy testi különbség nagy szellemi különbséget is jelent? 

Testi és szellemi különbség a nemek között

Logikus azt feltételezni, hogyha a nők és a férfiak külseje, testfelépítése egyértelműen különbözik, akkor biztosan különbözik a gondolkodásmódunk is. A gond ezzel csak annyi, hogy nem igaz, s hinni benne hibás döntésekhez vezethet. Itt egy jó kis összefoglaló cikk a nemek közötti különbségekről, amiben az jött ki, hogy a testfelépítésünk ugyan lényegesen különbözik, de a gondolkodásmódunk nem. Például az, hogy valaki férfiből vagy nőből van, nagyon befolyásolja, hogy mekkorát dob (hatásnagyság: 3,5) de azt, hogy milyen jó matekból (hatásnagyság: ∼0,1 hol a férfiak, hol a nők javára) nem befolyásolja érdemlegesen.

Nőies és férfias tulajdonságok megbecsültsége

Ugyan a férfiak és nők szellemi képességében, személyiségében nincs lényeges különbség, mégis vannak tulajdonságok, amiket hagyományosan férfiasnak/nőiesnek tekintünk. Ilyen például a nőies gondoskodás, együttműködés, holisztikus szemlélet, a férfias kockázatvállalás, versenyzés, racionális gondolkodás. Sokak szerint ez utóbbiak vezettek a világgazdasági válsághoz 2007-2008-ban, miattuk tesszük tönkre a Földet. Ezzel egyetértek, nem becsültük meg kellően a gondoskodás, együttműködés, rendszer szintű gondolkodás fontosságát. Sem a férfiakban, sem a nőkben. 

Ezért csak részlegesen értek egyet azzal, amire Christine Lagarde utalt a Lehman Sisters hipotézissel: igen, ha jobban elfogadnánk a 'nőies' viselkedést, akkor valószínűleg egy stabilabb, szebb világban élnénk, azonban nem, ehhez nem női vezetőkre van szükség, hanem olyan társadalomra, ahol a 'nőies' vezetők is szóhoz jutnak, támogatást élveznek.

Ugyanis nem létezik női és férfi esszencia. Nem a nőktől lesz jobb a világ, hanem attól, ha minden pozitív tulajdonságot egyenrangúnak fogadunk el, bármilyen nemi sztereotípia is társul hozzá.

Az utóbbi hetekben megint sokat olvashattunk arról, amiről már évek óta, hogy a politikusok szerte a világon nem követik a tudósok tanácsait. Ami engem érdekel, hogy vajon miért nem értik meg egymást a tudósok és a politikusok? S mit lehetne tenni, hogy jobban együtt tudjanak működni, s így jobb döntéseket tudjanak hozni a politikusaink?

A kérdés megválaszolásához először a két világ működését veszem górcső alá, utána néhány nehezítő tényezőt veszek számba, majd egy lehetséges kiutat mutatok be.

Hogyan működik a politika világa?

Számít, hogy mi a valóság, de még inkább, hogy mit ismételnek sokan, hiszen akkor lesz a javaslatodnak, a döntésednek támogatottsága, ha sokan rád szavaznak, ha sokan úgy gondolják, hogy megbízhatnak benned. Mivel semmi sem fekete vagy fehér a politika világában (hiszen szinte mindent lehetett volna jobban/rosszabbul csinálni, s ha mégse, akkor is elő lehet hozakodni egy elméletileg jobb/rosszabb döntéssel, amit nem lehet a valóságban leellenőrizni, mivel nincs lehetőség kontrollált párhuzamos kísérletek végzésére), ez a bizalom, a szavazat nagyban függ attól, hogy a te esetedben a feketére vagy a fehérre koncentrálnak a szavazóid.

Az emberek döntéseit nagyban befolyásolja, hogy mit és hányszor hallanak, ezért, ha valamit sokan és sokszor elismételnek, akkor az bizonyos mértékig úgy is lesz. Azaz a (politikai) valóságot az emberek szavai alakíthatják, így ha valaki olyat mond, ami nem tetszik, akkor az elhallgattatásával a (politikai) valóságot át lehet alakítani.

Hogyan működik a természettudományok világa?

Mivel a tudósok is emberek, így számít, hogy ki mondja, amit mond, de a tények felülírnak mindent, hiszen a természettudományok célja megérteni, s ezt felhasználva megjósolni, befolyásolni a tényleges, létező világ működését. Ez utóbbi függ a cselekedeteinktől, de egyáltalán nem függ attól, hogy ki mit mond róla.

A gond

Sajnos a politikusok gyakran a saját világukban tapasztalt mechanizmusokat próbálják alkalmazni a természettudományok során, s ebből lesz az, hogy azt hiszik, hogyha elhallgattatnak tudósokat, akkor a valós gond is megszűnik. Nem, a gond nem szűnik meg, csak kevesebb időt és energiát fogunk arra szánni, hogy a számunkra kedvező irányba befolyásolhassuk világunk működését.

A tudósok sem szentek

Persze ezt a szép tiszta képet befolyásolja, hogy pl az USA-ban sok tudós nem állami alkalmazott, s az esetleges jövőbeli fizetése (s ezáltal a gyerekei ellátása) függhet attól, hogy milyen eredménnyel zárul a kutatása, ami emberi szempontból érthetően befolyásolhatja a munkáját, s ezáltal kevésbé megbízható, hogy tényleg független kutatás eredményének tekinthető, amit a kezéből kiad.

De még erre sincs szükség ahhoz, hogy hiteltelenítsék a tudósok munkáját, hiszen sok-sok tudós rendkívül stresszes körülmények között dolgozik, a folyamatos teljesítmény- és publikációs kényszer miatt sem az egyetemi évei, sem a későbbi munkája során nincs ideje igazán elmélyülni a kutatási témájában. Így tényleg lehet felületes kutatásokat is találni, s ezeket felhasználni arra, hogy az összes tudóst, azokat is, akik a nehezített körülmények ellenére is rendkívül alapos, minőségi munkát végeznek, hiteltelenítsék.

Hogyan lehet kimászni ebből a slamasztikából?

Nehezen. De érdemes, ugyanis a politikusaink nem tudnak jó döntéseket hozni, (kivéve vak tyúk is talál szemet alapon) ha nincsenek jól informálva. Ezt az informáltságot a tudósok tudják biztosítani.

Hiába töröm a fejem, csak az a megoldás tűnik járhatónak, hogy az együttműködésük fontosságát szem előtt tartva mindkét oldal megpróbálja megérteni a másikat, sosem feledve, hogy a két világnak nagyon más a logikája, azaz ami az egyik világban főbenjáró bűn, az a másikban lehet a mindennapok része, így egy ilyen összefogás sok-sok türelmet igényelhet (igen, azt kérem szegény agyonhajszolt politikusainktól és tudósainktól, hogy legyenek türelmesek egymással). De megéri, hiszen a társadalmunknak szüksége van jó döntésekre, azaz jól informált döntéshozókra, amit csak a tudósok és a politikusok együttműködésével lehet elérni.