Míg a gazdasági döntések milliók, milliárdok életét érintik, az ezeket a döntéseket segíteni hivatott közgazdaságtan krízise nyilvánvaló: akinek a különféle diákmozgalmak, kritikus cikkek tömkelege nem nyitotta fel a szemét, a gazdasági világválság annak is megmutatta, hogy az általánosan elfogadott, az egyetemen tanított modellek nem működnek.
Kritizálni könnyű, megoldást találni nehéz, az előző héten megjelent Nature¹ vezércikk és cikk pont azért különösen érdekes, mert ez utóbbira tesz – szerintem sikeres – próbát.
Hol a hiba?
A kijavítandó téves feltevés az ergodicitás, azaz annak a feltételezése, hogy az időbeli várható érték megegyezik a jelen helyzetének várható értékével. Máshogy megfogalmazva: annak a (hallgatólagos) feltételezése, hogy a jelenlegi döntéseink nem befolyásolják a jövőbeli lehetőségeinket. Ez akkora nonszensz, hogy hihetetlennek tűnik, hogy elterjedt közgazdaságtani elméletek ezen alapulhatnak. Aki nekem nem hisz, annak itt van két link a Budapesti Corvinus Egyetem MNB Tanszékének blogjához. A két blogbejegyzésben nagyon érthetően, példákkal illusztrálva magyarázzák el a cikkben leírt jelenséget, így én ezt most nem teszem meg.
Inkább azt nézzük meg, hogy mi vezetett ehhez a helyzethez, milyen hibás kép alakult ki miatta, s milyen lehetőségeket nyit meg a helytelen feltételezés kijavítása.
Mi vezetett a jelenlegi helyzethez?
A közgazdaságtanban (pláne a várható hasznosság elméletben) a kockázatszámítások gyakran még mindig a tizenhetedik században lefektetett valószínűségszámítás-elméleteken alapszanak. Ez azért gond, mert ugyan megkönnyíti a matematikai leírást, de 200 évvel később bebizonyították, hogy a kettő csak nagyon speciális esetekben fedi egymást, például a termodinamikában a gázok esetén. Ezt a tudományos fejlődést a közgazdaságtan nem követte – eddig.
Milyen hibás kép alakult ki a helytelen feltételezés miatt?
Először is, a közgazdasági elméletekben gyakran mintha hiányozna az időbeliség – pedig minden, ami gazdaság, időbeli. Másrészt, talán pont ezért, gyakran hedonizmust, mindent-most-akarást, rendkívüli önzőséget feltételeznek az emberről, ami szintén messze áll a valóságtól. Ez nekem azért is szívügyem, mert tudjuk pszichológiából, hogyha valamit feltételezünk az emberről, akkor olyanabb lesz. S mit tanítunk hallgatók seregének? Azt, hogy az ember önző és hedonista – biztos, hogy jó ötlet ez?
A cikkben még azt is megjegyezték, hogy várhatóan az ergodicitás feltételezése miatt jelent meg az a nézet, hogy az ember irracionálisan kockázatkerülő. A valóság azonban az, hogy eddig a közgazdaságtan rosszul számította ki a kockázatokat, az emberek viszont jól, s aszerint döntöttek. Azaz a gazdasági elméletek voltak irracionálisan kockázatvállalók.
Új lehetőségek a közgazdaságtan előtt
Ennek a kis hibának a kijavítása megnyitja az utat nemcsak az időbeliség előtt, hanem egy új, humánusabb közgazdasági embermodell előtt is, amelyik együttműködő, kedves és türelmes.
S mint a cikk szerzői írták: egy olyan jövőbeli közgazdaságtanban reménykednek, ami jobban hasonlít a valóságra és jobban követi az erkölcsi érzékünket. Ehhez nagy lépést tettünk a segítségükkel, s remélem továbbhaladunk ezen az úton!
¹ Nature: a legnagyobb presztízsű tudományos folyóirat nemzetközi szinten
