Beszélgettem ma egy holland ismerősömmel, aki elmondta, hogy mennyire örül, hogy nekik nem kétpártrendszerük van. Miért is? Gondoltam, hogy ez azért előnyös, mert a pártok nem alapozhatják a kampányukat a konkurencia  szidására, hiszen abból tíznél is több van, így kifizetődőbb a pozitív üzenet reklámozása a saját pártjukkal kapcsolatban. Mire azt válaszolta: nemcsak emiatt, hanem mivel soha nem tudhatja egyik párt sem, hogy kivel kell majd koalícióra lépnie, nem tarthat be senkinek sem annyira, hogy a másik ne akarjon vele a későbbiekben együttműködni.

Milyen jó lenne egy ilyen helyzet Magyarországon!

Akkor nem történhetne meg az, ami most, s itt nem a nagypolitikára gondolok, hanem a hétköznapi emberekre. Ugyanis a beszélgetések során gyakran elhangzik, hogy ma Magyarországon nem lehet nem az adott illető oldalán állni. S mindezt anélkül, hogy a beszélő észrevenné, mennyire bezárkózó, kiközösítő, a kommunikációt lezáró kijelentést tett.

Pedig egy ilyen mondat után esély sincs az illető gondolataival kapcsolatban bármilyen kétely megfogalmazására, arról nem is beszélve, hogyha valaki esetleg a másik oldalt támogatja, s a saját indokait megosztaná vele. Kommunikáció nuku, s kész a szakadék.

Holott abból tanulhatunk a legtöbbet, ha megértjük, hogy aki másként gondolkodik, miért teszi azt! Tapasztalatom szerint ilyenkor gyakran kiderül, hogy a másiknak nagyon hasonló az értékrendszere, csak mást élt át, s így másra helyezi a hangsúlyt. Az is lehet, hogy ő többet tud, s mikor én csak egy kis problémát láttam, azt akartam megoldani, közben nem láttam, amit ő, hogy a kis problémát úgy megoldva nagy bajban lennénk. Lásd DDT, azbeszt, fosszilis tüzelőanyagok, bioüzemanyag, stb. - mindegyikük kisebb problémát oldott meg, mint amekkorát okozott.