Kikívánkozott belőlem

Kikívánkozott belőlem

Miért etnikumot akarunk felzárkóztatni, s nem azt, akinek szüksége van rá?

avagy mélyszegény ≠ roma

2019. szeptember 29. - Kikívánkozott belőlem

Sok olyan fontos, de sikertelen programról hallunk, például a szegények felzárkóztatása terén, ahol végül rengeteg munka, pénz és remény vész el örökre, mert a világ mégsem úgy működik, ahogy gondoltuk/gondolták. Így felüdülés volt az EU Danube Transnational Programjáról szóló beszámolót…

Tovább

Miért másmilyenek az országok, mint amilyeneknek hisszük őket?

Több országban is volt szerencsém élni, családi-, munka- és szerelmi okból kifolyólag. Visszagondolva, a legfontosabb tanulság, amit leszűrtem, hogy amit hallottam az adott országról, az gyakran szöges ellentétben állt azzal, amit tapasztaltam. Először arra gondoltam, hogy csak félreinformáltak, de…

Tovább

Nők gyakrabban szenvednek imposztor-szindrómában – miért is?

Hosszan gondolkodtam, hogy melyik szokásos témámmal kezdjem a blogot, hiszen az első benyomás fontos. Miközben ezen morfondíroztam, rákattintottam Orvos-Tóth Noémi cikkére az imposztor-szindrómáról, amit olvasva – a blog címéhez méltón – kikívánkozott belőlem ez a bejegyzés. (Röviden…

Tovább

Kikívánkozott belőlem...

avagy egy blogindítás margójára

Vannak témák, amik különösen lekötnek, szeretek róluk vitatkozni, együtt gondolkodni. Ezt a körülöttem lévő emberek több-kevesebb türelemmel tűrték, tűrik, élvezetről csak a legritkább esetben tudok beszámolni. Pláne, hogy a helyzetek és a megoldási javaslatok – ha vannak – felvázolása jóval…

Tovább
süti beállítások módosítása