Több országban is volt szerencsém élni, családi-, munka- és szerelmi okból kifolyólag. Visszagondolva, a legfontosabb tanulság, amit leszűrtem, hogy amit hallottam az adott országról, az gyakran szöges ellentétben állt azzal, amit tapasztaltam. Először arra gondoltam, hogy csak félreinformáltak, de akkor mi az oka, hogy hamis információk terjednek? A poszt végén megpróbálok erre választ adni. 

Németország

Kezdjük Németországgal: amikor megkaptam a németországi ösztöndíjat, repestem a boldogságtól: végre vége a folyamatos késések miatti stressznek! Akkoriban vonattal jártam egyetemre, s a vonat szinte minden nap késett 1-2 percet, sőt, havonta egyszer akár tízet is. Az utastársaim panaszkodását hallgatva boldogsággal töltött el a tudat, hogy milyen jó is lesz nekem Németországban, ahol az emberek figyelnek a pontosságra, s követik a szabályokat!

Németországba vonattal utaztam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy bizony késésben vagyunk. Két perc. Aztán három perc. Néztem a körülöttem ülőkre, de mindenki nyugodt volt. Végül a felháborodásomat nem tudtam tovább magamban tartani, s megkérdeztem, hogy mi lehet a gond, hiszen késünk. Mire jött a válasz: de hát kevesebb mint öt percet, a vonatoknál ez még nem számít késésnek.

Akkor néztem egy nagyot: hát, ha kevesebb, mint öt perc késés nem késés, akkor bizony az én magyarországi vonatom is csak havi egyszer késett, így könnyű pontosnak lenni!

A sokk még nagyobb lett, amikor vettem biciklit, s megkérdeztem német ismerőseimtől, mennyi időbe telik kibiciklizni az állomásra. Erre a válaszuk: 15 perc. Mire elcsodálkoztam: hát, szerintem 15 percig állok a pirosban út közben. Erre ők csodálkoztak el: ja, te megállsz biciklivel a pirosnál? És tényleg, abban a városban a biciklisek nagyon ritkán álltak meg a lámpánál.

Anglia

Számomra Angliával kapcsolatban az volt a legfontosabb, hogy egy olyan multikulturális ország, ahol békében és egymást megbecsülve élnek különböző kultúrájú emberek. Nagyon vágytam erre: szeretem megérteni, ki hogyan látja a világot, s erre szuper alkalom kínálkozik egy ilyen helyen. Ott élve derült ki a számomra, hogy az emberek leginkább egymás mellett élnek, de nem együtt. Amikor erről beszéltem helyiekkel, akkor a reakció értetlenkedés volt: de hát bármilyen származású ember élhet itt, anélkül, hogy bárki bántaná. Erre megkérdeztem, hogy vajon ugyanolyan bánásmódban van-e részük, ugyanannyira szívesen barátkoznának-e velük. Az egyhangú válasz: természetesen nem.

Nem értették, hogyha nem fogadják el magukkal egyenrangúnak a különböző kultúrájú embereket, akkor az miért jelenti azt a számomra, hogy a különböző kultúrából jövők nincsenek teljesen befogadva, elfogadva, szerintük az, hogy ott élhettek békében, ezt jelentette. 

Hollandia

Hollandiába vezető pozícióban lévő nőként érkeztem: végre egy ország, ahol a nemem nem gond, egy ország, ami híres a nemek közötti egyenjogúságról! Kicsit meglepődtem, amikor a papírok intézésekor többször hitetlenkedve visszakérdeztek a pozíciómról, de gondoltam, mindenhol megesik az ilyen.

Aztán, amikor a közjegyzővel beszéltünk, s ő nem akarta meghallani a kérdéseimet, s a kollégám, hogy hangsúlyozza, hogy a kérdéseim bizony számítanak, elkezdett a főnökömnek szólítani, éreztem, hogy valami nincs rendjén. A végén, amikor elváltunk, a közjegyző gratulált a kollégámnak, hogy milyen jó bőr vagyok. A kollégám megjegyezte, hogy mintha kissé szexista lenne a közjegyző. (még mielőtt megkapnám, hogy nem bikiniben kellett volna menni: nadrágkosztümben, alacsony sarkú cipőben voltam) Amikor ezt a történetet hollandokkal megosztottam, az általános reakció az volt, hogy hát ezt meg kell érteni, hiszen a közjegyzők és a vezetők között kevés a nő, nem szokták meg, hogy nővel tárgyalnak. 

Számomra nem azt jelenti az egyenjogúság, hogy meg kell értenem, ha diszkriminálnak, s megnehezítik a munkámat, mert nőből vagyok!

Miért másmilyenek az országok, mint amilyeneknek hisszük őket?

Az elején azt gondoltam, hogy rosszak voltak az előismereteim, vagy csak nem a nagy átlaggal találkoztam. Később, ahogy a hasonló szituációk ismétlődtek, máshol kezdtem el keresni a választ. Ezt segítette, hogy amikor a német, angol és holland ismerőseimet arról kérdeztem, hogy vajon az ő országukra jellemző-e a pontosság, elfogadás és az egyenlőség, akkor mindannyian bőszen bólogattak, sőt, kérdés nélkül is gyakran így hivatkoztak a saját kultúrájukra. Tehát nem tévedésből volt az előítéletem az, ami. Amikor szembesítettem őket az előítéletem és a tapasztalatom különbségével, akkor az angoloknál és a hollandoknál is azt a választ kaptam, hogy ugyan a helyzet nem tökéletes, de ha a múlt század közepéhez hasonlítjuk, akkor ahhoz képest sokat fejlődött a társadalom, s ezt érdemes nézni. A németek pedig elcsodálkoztak, hogy hogyan is lehetne náluk pontosabbnak, szabálykövetőbbnek lenni, annak semmi értelme nem lenne.

Azaz, a félreértések abból adódtak, hogy máshoz viszonyítanak, mint ahogy én azt Magyarországon megszoktam, így az információ igaz az ő szemszögükből, de nem az enyémből.

Szepes Mária óta tudjuk: "A szavaknak nagy hibájuk, hogy mindenki mást ért alattuk. Először egyeztetni kell őket, mint a különféle órákat." azonban nekem sok tapasztalatra, elmélkedésre volt szükségem, mire rájöttem, hogy itt is ez a gond.

Megjegyzés: bár elsőre úgy tűnhet, hogy nem éreztem jól magam a különböző országokban, szerencsére mindenhol sikerült kialakítanom egy olyan baráti mini-környezetet, amiben jól éreztem magam.